Az eddig ismert gyűrűkön túl egy újabb porkorongot pillantott meg a NASA Spitzer távcsöve a Szaturnusz körül. A gyűrű a többieknél lényegesen nagyobb és vastagabb, viszont anyaga csak az infratartományban válik láthatóvá. A porban legalább két hold kering, melyeken emiatt különös nyomok jelennek meg.

A Szaturnuszt övező gyűrűket már 1655-ben megfigyelte Christiaan Huygens csillagász és matematikus. Az azóta nyilvántartott rendszer szerint a főbb gyűrűket betűkkel illetik (A-tól E-ig), a számtalan apróbbat pedig ezekhez viszonyították. Azt azonban egészen mostanáig nem tudtuk, hogy ezek mellett egy nagyjából 50-szer nagyobb gyűrű is van a bolygó körül, ami mellett az összes többi eltörpül.

A Phoebe gyűrű gazdabolygójától 6 millió kilométerre kezdődik és nagyjából további 12 millió kilométeren keresztül tart. Vastagsága is szembetűnő: nagyjából hússzor nagyobb, mint maga a bolygó. Ha a Földről szabad szemmel látható lenne, akkor majdnem két teleholdnyi területet foglalna el az éjszakai égboltból. Anyagát tekintve azonban már nem ennyire szembetűnő, ezzel is magyarázható, hogy a NASA Spitzer távcsöve csak idén vette észre. A korongot nagyjából 10 mikron átmérőjű por és jégszemcsék alkotják ugyanis, de ezek is csak egy nagyon ritka felhőként. "A porszemcsék olyan távol állnak egymástól, hogy ha benne állnánk észre sem vennénk, hogy ott van" mondta el a Nature-nek a felfedezést jegyző Anne Verbiscer, a Virginiai Egyetem csillagásza.

Az új gyűrű az eddigiekkel 27°-os szöget zár be, ez pedig egybeesik a Phoebe nevű hold pályájával. Feltehetőleg az apró holddal ütköző tárgyak maradványai alkotják a porkorongot. A felhő lassan a beljebb keringő Iapetus felé áramlik, amelyre "felkenődik, mint egy bogár a szélvédőre" fogalmazta meg Verbiscer. A jelenség magyarázatot adhat a Iapetus különleges felszínére: a hold ugyanis az egyik oldalán világos, a másikon viszont egészen sötét. A mostani vizsgálatokkal azt is kimutatták, hogy a sötét oldal anyaga a Phoebe-hez hasonló, így a rejtély megoldódni látszik. A porkorong emellett valószínüleg a Hyperion (egy másik szaturnuszi hold) felszínén megfigyelt vörös lerakódásokért is felelős lehet.

A most megfigyelt óriásgyűrű azonban valószínüleg nem az egyetlen a naprendszerben. Bonnie Buratti és kollégái a Pasadenai Egyetemről a szaturnuszi megfigyelések alapján az Uránusz két legkülső holdját, a Titániát és az Oberont vették górcső alá. Megállapításaik szerint ezen holdak arca is piszkos, így lehet, hogy szintén finom porban keringenek. Az Uránusz esetleges óriásgyűrűjének felfedezésére viszont még várni kell, a Spitzer ugyanis még májusban kifogyott hűtőanyagából, így a James Webb űrteleszkóp 2014-es fellövéséig csak a találgatás marad.