Francia tudósok szerint melegvérűek lehettek egyes tengeri őshüllők. A kutatók eredményeiket fosszilis fogak elemzésére alapozzák, melyek szerint az ichthyosaurus és néhány rokona képes volt megtartani meleg testhőmérsékletét hideg tengerekben is, ellentétben mai rokonaival. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy milyen módon voltak az állatok erre képesek, az eredmények azonban így is jelentősen átformálhatják a középidei tenger urairól alkotott képet.
Amikor a szárazföldet a dinoszauruszok uralták, más őshüllők a tengerek csúcsragadozói voltak. A fenti képen látható ősi tengeri puhatestűekre is vadászó ichthyosaurus mellett plesiosaurusok, mosasaurusok és más tengeri hüllők szelték az óceánokat zsákmány után kutatva. Az őslények csontjainak vizsgálatából sokat megtudhatunk ezen egykori állatok felépítéséről és életmódjáról, francia tudósok szerint akár azt is, hogy melegvérűek voltak.
Ez ellentétben állna a szauruszok ma ismert rokonainak életmódjával, a mai hüllők ugyanis túlnyomó többségükben változó testhőmérsékletűek (poikilothermek), azaz saját testhőjük a környezetétől függ. Ennek eredményeként meleg időben belső hőmérsékletük is megnő, így ilyenkor aktív életet élnek, míg hidegben általában visszavonulnak vagy lomhán mozogva tengetik napjaikat. Az állandó testhőmérsékletű (homeotherm) élőlények, például az emlősök testhője ezzel szemben stabil. Ennek viszont ára van: a homeotherm élőlényeknek ötször-tízszer több élelemre van szükségük, mint hidegvérű társaiknak.
Aurélien Bernard és munkatársai a Lyoni Egyetemen arra akartak válasz kapni, hogy a középidei óriás tengeri hüllők képesek voltak-e saját hőszabályozásra, ez ugyanis elengedhetetlen a hideg tengerek vagy a nagy mélységek meghódításához. Elméletük szerint fosszilis fogak vizsgálatával megállapítható az ezeket viselő élőlények átlagos testhőmérséklete, így kideríthető, hogy a hüllőősök hidegvérűek voltak-e. A módszer az oxigén 18-as izotópján alapul, amelynek aránya a normál 16-os oxigénhez az élőlény növekedése során átélt hőmérséklettől függ.
A tudósok a vizsgálathoz először egy "halhőmérőt" készítettek. Ez mai fajok fogainak vizsgálatán alapul, és egy egyszerű matematikai összefüggést állít fel az izotóparányok és a testhőmérséklet között. Ezt utána korrigálták a fosszíliák korának megfelelő adatokkal, és a kész modellt a fosszilis fogakra is alkalmazták.
A rangos Science magazinban megjelent eredményeik szerint az ichthyosaurusok és a plesiosaurusok hőmérséklete azonos volt mind a hideg, mind a meleg tengerekben, tehát valamilyen módon képesek voltak állandó szinten tartani testhőjüket. Ezzel ellentétben a mosasaurusok csak korlátozott mértékben voltak erre képesek. Ez remekül összeillik az egykori állatok életmódjával.
Az óceánok urai
Az ichthyosaurus hüllő volta ellenére leginkább a mai delfinekhez hasonlíthatott. Áramvonalas testét a vízi életmódhoz alkalmazkodott úszóival hajtotta előre, így feltehetően egy gyorsan úszó, jól manőverező ragadozó lehetett. Zsákmányát, amely az akkor előforduló puhatestűek, halak és más hüllők közül kerülhetett ki, fogakkal bélelt csőrszerű szájával ragadhatta meg. Egy ilyen sokat mozgó, folyamatosan úszó ragadozónak komoly előny ha állandóan magas a hőmérséklete. A hasonló életmódú nagy fehér cápa például különleges testfelépítésével és folyamatos izommunkával tartja fenn a tengernél magasabb testhőjét, minek következtében rövid távon nagy sebesség elérésére képes.
Hasonló igaz a szintén fürge, Loch Ness-i szörnyre hasonlító plesiosaurusra is (balra). A kígyókkal rokonságban álló mosasaurus viszont inkább alkalmi prédákra vadászhatott, ő ugyanis kecses alkata ellenére valószínüleg nem állandóan "cirkált", hanem inkább a kedvező időpontot várta hogy lecsaphasson. Emiatt inkább megérhette számára a jóval energiatakarékosabb gigantotermia, amely hatalmas testméret és vastag szigetelés segítségével igyekszik a test belsejét melegen tartani. Gigantotermek napjainkban is vannak, ilyenek a nagytestű teknősök, melyek a mosasaurushoz hasonlóan szintén elsősorban a melegebb tengereket részesítik előnyben.
A kutatók az eredmények kapcsán megjegyzik, hogy megdőlni látszik az a régi elmélet miszerint az ősibb hidegvérű állatokat a modernebb melegvérű fajok követik. Jelenleg ugyanis inkább az tűnik elfogadhatónak, hogy a testhőszabályozás a törzsfejlődés során többször, különféle módszereket felhasználva alakult ki, az adott csoport életmódjának megváltozásával pedig újra elveszhetett.
Forrás:
National Geographic
Discovery Magazine
Képek: 1) Fantáziarajz egy őstintahalakra vadászó ichthyosaurusról, National Geographic 2) Ichthyosaurus fog, dreamworlds.org 3) A középidei tengeri őshüllőcsoportok leszármazási vonalai, Ryosuke Motani, Science 4) Plesiosaurus, Daily Mail
Utolsó hozzászólások