A NASA új generációs rakétájának, az Ares 1-X-nek közeleg az első próbája. Az elkészült prototípust kivontatták a kilövőállomásra, ahonnan feltehetőleg egy héten belül sor kerülhet az indításra. A rakétával nagy tervei vannak a szakembereknek, ugyanis erre a típusra hárulna a jövőben a NASA űrhajósainak feljuttatása mellett a nemzetközi űrállomás ellátása, valamint a tevezett Hold missziók biztosítása is. A tesztek azonban nem zajlanak zökkenőmentesen, a tetemes költségek miatt pedig az Obama kormány erősen fontolgatja a teljes projekt leállítását.

30 év óta először új rakétatípus gördült ki a 2009 október 20-án a floridai Kennedy űrközpont egyik hangárjából. Az Ares 1-X a NASA új generációs rakétáinak prototípusa, amely remélhetően október 27-én a magasba emelkedhet az első tesztrepülésen. Már ha eljut addig...

Ugyanis még az USA is nehezen birkózik meg a kísérlet 445 millió dolláros költségével. Különösen bajos az összeg annak ismeretében, hogy az új rakétatípusok 40%-ának első fellövése sikertelen. Nem is bízzák a véletlenre a NASA mérnökei: a rakétát 700 beépített érzékelő figyeli folyamatosan, így remélhetőleg semmi nem kerüli el az irányítók figyelmét.

A karcsú megjelenésű, de 816,5 tonnás és éppen 100 méter magas szerkezet egy még a 60-as években, az Apollo programhoz gyártott szállítóeszközön érkezett meg a 39B kilövőállomásra. 6,7km-es vontatása majdnem 8 óráig tartott, mindezt a NASA élőben közvetítette:

Az Ares 1-X igazából a jövőbeli Ares 1 prototípusa. A kész rakéta majd egy masszív, öt szegmenses, szilárd hajtóanyagú első fázist és egy folyadék hajtotta második fázist fog magába foglalni. Ebből az "X" most négy szegmenst és egy üres ötödiket fog teszteni, és a többi rész is csak ki lesz tömve, hogy szimulálja a majdani teljes konstrukció súlyát és alakját. Két és fél perces repülése alatt a remények szerint eléri a 45 km-es magasságot, ahol az első fázis leválása után a maradék ballaszt is visszahullik a földre. Érdekes módon a szakemberek csak az első fázist tervezik begyűjteni a további vizsgálatokhoz. "A mostani repülés célja igazolni, hogy egy ilyen magasságú, alakú és súlyú rakétát irányítani tudunk" mondta el Jon Cowart, a teszt vezetőhelyettese.

A teljes kisérletet szemléltető hatásvadász animáció itt tekintető meg.

Az amerikai űrprogram támogatói aggódva figyelik a kilövés előkészítését, ugyanis a kormány a magas költségek miatt fontolóra vette a fejlesztés leállítását. Ha ez bekövetkezik, akkor az USA elvesztheti eddigi úttörő szerepét a világűr meghódításában, a program ellenzői szerint azonban magáncégek bevonásával ez a jövőben elkerülhető lesz. "Soha nem szabad az eredményektől való félelmek miatt nem tesztelni" vélekedik Mike Suffredini az űrközpont programvezetője. "Személyesen nem is tudok senkiről aki ennek a tesztnek az eredményéhez kötné az Ares 1 finanszírozását."

Randy Bresnik, az innen néhány kilométerre parkoló és november közepén induló Atlantis űrsikló asztronautája szintén bizakodó: "Mi építettük ezt a járművet. A repülésre kész, és ezt látni igazán lélegzetelállító dolog nekünk, amerikaiaknak."

Forrás:
NASA Ares 1-X
NASA Ares 1-X fact sheet (PDF)
space.com
Reuters
The Huffington Post
 

A portói exobolygó konferencián az ESO HARPS programjának köszönhetően 32 új exobolygó felfedezését jelentették be. Az új bolygók felfedezéséhez csillagok apró imbolygását vizsgálták, amit a körülöttük keringő kísérőik váltanak ki. Az így felfedezett planéták valószínüleg csak néhányszor nagyobbak a Földnél, és jó eséllyel kőzetbolygók lehetnek. A felfedezések tükrében egyre valószínűbb, hogy a legtöbb csillag körül bolygók keringenek, ezek nagy része pedig földszerű égitest lehet.

Öt éves programjának befejezésével az Európai Déli Obszervatórium (ESO) további 32 exobolygó felfedezéséről adott számot (videó). A felfedezések alátámaszják az elméletet ami szerint a mi Napunkhoz hasonló (és egyébként meglehetősen gyakori) csillagok körül legtöbbször számos bolygó kering. A most megismert planéták az úgynevezett "szuperföld" jellegű és a neptunusszerű bolygók sorát gyarapítják leginkább, de van a listán a Jupiternél ötször nagyobb égitest is.

A bolygók detektálása igazából közvetve történik. Mivel azok maguk fényt nem bocsátanak ki, így valószínüleg nem fogjuk egyhamar megpillantani őket. Azt viszont az ESO HARPS (High Accuracy Radial Velocity Planet Searcher) műszerének köszönhetően rendkívül nagy pontossággal tudjuk mérni, hogy hogyan hatnak csillagjukra. Keringésük során ugyanis még a kisebb bolygók is kissé mindig maguk felé húzzák saját napjukat, aminek eredményeképp az enyhén ide-oda mozogni látszik. A mozgás akár rendkívül apró és lassú is lehet, a HARPS különösen érzékeny spektroszkópjával azonban akár a 3,5km/h sebességű csillageltolódást is érzékelni tudja, ami nem több egy sétáló ember segességénél.

A módszerrel persze a legnagyobb, leggyorsabb és napjukhoz a legközelebb keringő bolygók mutathatók ki legjobban, a kutatók azonban a Földhöz hasonló apró kőzetbolygókat igyekeztek keresni, és sikerrel is jártak. A legkisebb megfigyelt bolygó, a "Gliese 581 e" nagyjából kétszer nagyobb a Földnél, de összesen 24 olyan planétát sikerült találni, ami 20 földtömegnél nem nagyobb. Néhány nap körül több bolygót is találtak. Az alaposabban megfigyelt Gliese 581 csillag körül például a már említett "e" bolygó mellett két további szuperföld és egy neptunusszerű bolygó is kering.

Bár a HARPS küldetése most befejeződött, már tervezik a következő generációs bolygóvadászokat, amik akár a Föld méretű égitesteket is kimutathatják. A következő feladat olyan kőzetbolygók keresése lesz, amik a mi Napunkhoz hasonló csillagok körül, azok lakható övezetében keringenek, azaz akár életre is alkalmasak lehetnek.

A felfedezésekre pozitívan reagált a legtöbb szakértő: "Egész biztos vagyok benne, hogy mindenhol vannak földszerű bolygók" jelentette ki Stefane Udry a Genovai Egyetem csillagásza a portói konferenciáról nyilatkozva. A mostani felfedezések tükrében valószínű, hogy "az univerzum tömve van lakható világokkal", tette hozzá Alan Boss, a washingtoni Carnegie Intézet munkatársa.

"Fantasztikus látni, hogy milyen messzire jutottunk az első normális csillag körül keringő égitest 1995-ös felfedezése óta" jegyezte meg egy korábbi interjúban Michel Mayor, neves exobolygó-kutató. "A Gliese 581 e 80-szor kisebb az elsőként felfedezett 51 Pegasi b-nél. Ez óriási fejlődés mindössze 14 év alatt."

Forrás:
New York Times
ESO
Reuters
 

A vörös bolygó körül keringő Mars Reconaissance Orbiter HiRISE kamerája ismét remek képeket készített a bolygó felszínéről. A fenti felvételen például homokdűnék láthatók, amiket különös, sötét rajzolatok borítanak. Az egyik magyarázat szerint a jelenség mögött a marsi porördögök állnak, amik apró tornádókként felkavarják a port. A Mars homokja eredetileg ugyanis sötét színű, hiszen bazaltból van, a felületén azonban egy még finomabb szemcsékből álló réteg helyezkedik el, ez adja a vöröses színt. A kavargó levegő felkaphatja a finomabb szemcséket, és láthatóvá teheti az alatta fekvő sötétebb réteget.

A kovamoszatok felelősek a légköri oxigén nagyjából negyedéért. A hétköznapokban azonban mégsem annyira népszerűek, ugyanezen csoport képezi ugyanis a síkos bevonatot termálmedencék, tavak bevezető lépcsőin. A rendkívül népes és sikeres csoport igazán mikroszkóp alatt mutatja meg igazi különlegességeit, ugyanis a diatómákat díszes, szabályos szilíciumváz borítja. Ez utóbbi képességük miatt vették górcső alá a csoportot francia kutatók, akik feltérképezték az üvegváz készítéséhez szükséges géneket. A vizsgált gének módosításával a tudósok a jövőben az algákat használhatják üvegtermelésre, amit például gyógyszerek bevonataként vagy nanotechnológiai alapanyagként használhatnának.

Nagyjából 250 millió fényévre tőlünk, a rák csillagképben két galaxis rohant egymásba, létrehozva az NGC2623 jelű objektumot. A csillaghalmazok ütközéskor rendkívüli mennyiségű gázt szívnak el egymástól, aminek eredményeképp erős csillagképződés indul be. Ezek sugárzása azonban eltörpül a galaxisok közepén egyesülő két szupernehéz fekete lyuk összeolvadása során keletkező fényhez képest. A két fekete lyuk egyesülés után ugyanis még nagyobb területről kezdi el magába szívni a galaxis anyagát, ami egy egyre gyorsuló örvényben tart az örök sötétség felé. Az örvényben felgyorsulva még utoljára azonban rengeteg fényt bocsát ki, aminek következtében az NGC2623 egy "különösen világos infravörös galaxis" (LIRG), ezért akadhatott lencsevégre az egész égre kiterjedő fényes objektumokat vizsgáló GOALS projekt keretében.

A Csodás laposfarkúgekkó (Uroplatus phantasticus) nem viccel ha álcázásról van szó. A madakaszkári hüllő farka egészen hasonló egy száradó levélhez, még apróbb bemetszések is találhatók rajta. Az állat testének többi része is remekül illeszkedik a környezetébe, így  az áldozatául szolgáló rovaroknak nem sok esélyt ad végzetük elkerülésére. Több alfaja is ismert, ez például egy mohos ágdarabot utánoz.

A méltán népszerű Quake II számítógépes játék motorját felhasználva virtuális valóságot készítettek egereknek. A "Mátrixban"  a kisérleti alanyokban haladás érzetét keltik, miközben koponyájukba rögzítve érzékeny elektródákkal vizsgálják agyműködésüket. A módszerrel nemcsak remek játékosokat lehet kinevelni, hanem az agy térképalkotási képessége is minden eddiginél pontosabban tanulmányozható.

A Quake II alighanem az egyik legismertebb belsőnézetes lövöldözős számítógépes játék. (aki esetleg mégsem ismerné az itt online is kipróbálhatja) Miközben azonban a boldog játékosok egymást virtuális gránátvetőkkel miszlikekre robbantják, valószínüleg kevesen gondolnak bele, hogy a játék fizikájáért felelős motort neurológiai kutatásokban is hasznosítják.

A Princeton egyetemen azonban éppen ezt teszik. A játék által generált valóság ugyanis tökéletesen alkalmas egereknek a valós térben történő mozgás szimulálására. A Natureben most publikált kutatás szerint ugyanis ha egereket a nyakuknál rögzítünk és egy alulról levegőáramlatban lebegtetett hungarocell labdára állítjuk őket, akkor a labdán sétálva tökéletesen modellezhető számukra egy valós labirintusban való mozgás. A képet az eléjük rakott 270 fokban látható képernyő adja, a kitalálók szavaival élve "egy mini-IMAX mozi". Az egerek láthatólag mindent megtesznek, hogy felfedezzék a kutatók által a Quake II pályaszerkesztőjével készített világot, amiért jutalmul egy apró csövön keresztül ivóvizet kapnak.

Ugyan ez a rendszer már önmagában is megmozgatja minden FPS rajongó fantáziáját, az egérmátrix azonban neurológiai kutatásokban is hasznos segítség. Az agyban cikázó finom jeleket ugyanis általában a fejbe ágyazott érzékeny elektródákkal rögzítik, így következtetnek egy-egy agyterület feladatára. Az érzékenység azonban igencsak limitált ha az állatok szabadon mozoghatnak egy labirintusban, ilyenkor ugyanis egyrészt egy halom vezetékkel a fejükön kell közlekedniük, másrészt mozgásuk során óhatatlanul is elmozdítják az érzékelőket a kritikus neuronoktól. A virtuálisan mozgó egér viszont mentes minden ilyen rázkódástól, így akár sejtszinten is vizsgálható agyának működése.

A mátrixot programozó és az erről megjelenő cikket jegyző David Tank és csapata a térbeli tájékozódás agyi leképezését igyekezett alaposabban megismerni. Azt eddig is tudtuk, hogy a már ismert helyek felismerése a Hippokampusz aktivitásának függvénye, azt azonban eddig nem sikerült pontosítani, hogy ez hogyan történik. A kísérlethez az egerek agyába egy-egy 1 mikron átmérőjű üvegkapillárist vezettek, ami sóoldattal volt töltve. Ez alkalmas a célba vett idegsejt aktivitásának mérésére. Ezután az egereket a virtuális labirintusba küldve nézték, hogy mely idegsejtek aktiválódnak a tájékozódás során.

Az eredmények ismeretében eldőlni látszik a neurológusok közötti vita arról, hogy mégis hogyan képes az agy a térbeli tájékozódás lebonyolítására. Úgy tűnik, hogy ezt a hippokampusz úgynevezett "helysejtjeinek" apró, sorozatos rövid jeleivel éri el, ami a több megjósolt modell közül csak az egyikbe illeszkedik. Azt azonban Tank is beismerte, hogy "ha igazságosak akarunk lenni, még sok munka kell ahhoz, hogy ezt fülön csípjük".

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a kísérletet nemcsak a tudósok élvezik roppantul, a kutatást végzők szerint "az egér egy videojátékot játszik". A rossznyelvek szerint azonban a neurológiai eredmények másodlagosak, mindössze azon dolgoznak a Princetonon, hogy az egereket Quake-ezni tanítsák. Akárhogy is, az első egérellenfelekre még várnunk kell, ugyanúgy ahogy a pontos vizsgálati eredményekre.

Forrás:
Wired
New scientist

Intracellular dynamics of hippocampal place cells during virtual navigation. Christopher D. Harvey, Forrest Collman, Daniel A. Dombeck & David W. Tank. Nature,Vol. 461 No. 7266, October 14, 2009.

A neves Wellcome Trust idei orvosi képpályázatának egy híján húsz legjobb felvételét mutatja be honlapján. A válogatás elég vegyes, animációktól mikroszkópos felvételekig több témát zsúfoltak a legjobbak közé.

Idén éppen tizedik éve rendezik meg a Wellcome Trust orvosi képpályázatát. A meghírdető szervezet talán a legismertebb orvosi kutatásokat támogató jótékonysági alap a világon, jellemzően a gyógyászati felfedezésekben élen járó Angliában a legnagyobb nem állami kutatásfinanszírozóként tartják számon. Képpályázatukon pedig filozófiájuk szerint azokat a művészeket díjazzák, akik a "a leginformatívabb, legmeghökkentőbb és technikailag a legkiválóbb" gyógyászattal kapcsolatos képeket készítik. Idén 19 mű részesült elismerésben, többek között a fenti prednizolont tartalmazó narancsszínű kopolimer, amit épp kék burkolóanyag vesz körbe, hogy a gyógyszer helyes felszívódását segítse. Lent egy 27 darabból összeállított kép látható, amely egy ökör szemének finom kapillárisait mutatja. További képek és részletesebb leírások a fotópályázat galériájában.

2009 október 13-án 19 óra körül látták hangos robaj kíséretében elhúzni az égen a képen látható meteoritot. Az eseményről több felvétel is készült, a szemtanúk pedig hangrobbanást is hallottak. Beszámolóik szerint a tűzgolyó a levegőben 5-6 darabra esett szét, majd elvesztették szem elől. A közeli Groeningeni Egyetem csillagászati tanszékén megerősítették, hogy hozzájuk és a Holland Királyi Meteorológiai Intézethez összesen száznál is több bejelentés érkezett az eset kapcsán. A felvételeket egyelőre vizsgálják.

Darwinopterus modularisnak keresztelték el azt az új repülő őshüllőt, aminek maradványaira most bukkantak brit és kínai kutatók. A faj átmenetet képez az eddigi két nagy ismert pterosaurus csoport között, így fontos láncszeme a madarak törzsfejlődésének.

Charles Darwin újabb ajándékot kapott 200. születésnapjára, ezúttal egy egész pterosaurust neveztek el róla. A gesztus mellett a névválasztás az őshüllő fontos evolúciós szerepére is felhívja a figyelmet, az állat ugyanis az ősi és modern repülő hüllő jellegeket egyesíti magában, így fontos átmeneti állapotot képez két csoport (Rhamphorhynchoidea és Pterodactyloidea) között.

Megjelenését tekintve a Darwinopterus különösen öszvérszerű állat. Feje megnyúlt, kifejezetten madárszerű jellegzetességeket mutat. Ugyanakkor szájában még fogak találhatók, illetve koponyája formája is arra enged következtetni, hogy ugyan pteroszaurusznak ez modern, de a mai madarak finom koponyájához képest még meglehetősen ormótlannak tűnik. Teste többi része ugyanakkor inkább a legősibb pteroszauruszokéra hajaz, hosszú farka és testalkata a felső Triászban élt rokonaira emlékeztet. Az összeollózott kombináció a kutatókat is úgy meglepte, hogy először külön állatokból összerakott hamisítványnak vélték a leleteket. Mára azonban összesen 20 megkövült példányát ismerjük a fajnak, melyek segítségével a testalkat mellett az életmódra is tudunk következtetni.

A csontok alapján úgy tűnik, hogy a hollónyi állat a talajon meglehetősen esetlenül mozgott, a levegőben azonban annál ügyesebben manőverezhetett. Valószínüleg olyannyira tehetséges repülő volt, hogy akár röptében is elkaphatta zsákmányát. Persze ez akkoriban még kevésbé bonyolult mutatvány volt, kortársai ugyanis meglehetősen esetlenül repültek, leginkább siklottak vagy csak épp az első szárnycsapásaikat próbálgatták. A képen egy Anchiornis röptében levadászását próbálták rekonstruálni, amely őshüllőről a Mikron már megemlékezett. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a Darwinopterus a repülő célpontok helyett a mai denevérekhez hasonlóan az ágak végén lévő rovarokat, vagy más állatokat ragadta meg fogaival repülés közben.

Akárhogy is, furcsa megjelenése a paleobiológusokat rögtön lázba hozta, ugyanis testfelépítése igazolni látszik az úgynevezett moduláris evolúció elképzelését. E szerint az egyes szervek, testtájak más-más sebességgel evolválódhatnak, így lehet, hogy az őshüllőnél a modern fejhez egy ősi test párosul. "Az állat megjelenése nem olyan, mint amilyenre számítottunk" mondta el David Unwin, az állatot bemutató cikk egyik szerzője. "A remek dolog viszont a Darwinopterusban az, hogy jó példa a moduláris evolúcióra. Egy elég erős bizonyíték a jelenség létezése mellett" tette hozzá. "A következő kihívás megtalálni azt a genetikai hátteret ami az ilyen változást megengedi."

Forrás:
Sciencenews
ScienceNOW
Yahoo news

Evidence for modular evolution in a long-tailed pterosaur with a pterodactyloid skull
Junchang Lü, David M. Unwin, Xingsheng Jin, Yongqing Liu and Qiang Ji
Proc. R. Soc. B published online 14 October 2009 doi: 10.1098/rspb.2009.1603