Aki követi Mikron twitter feedjét, vagy esetleg szintén nézte a fellövés élő közvetítését a NASA TV-n, az már tudja, hogy sikeres volt az amerikai űrügynökség újgenerációs rakétájának tesztje. Az Ares 1-X tegnap közép-európai idő szerint 16:30-kor emelkedett a levegőbe, közel két perccel a start után pedig sikeresen levált az első fokozat, és a szintén új fejlesztésű tripla ejtőernyővel visszaereszkedett a földre. A rakéta többi része csak ballaszt volt, ez a terveknek megfelelően az Atlanti-óceánba zuhant. A műveletet a Kennedy űrközpontban teljes sikerként értékelték, a most kipróbált első fokozat remekül működött.

A rakétába szerelt több, mint 700 érzékelő adataiak kiértékelése még hónapokig eltarthat, azonban a kilövés képei magukért beszélnek.

A startot a rossz idő miatt először keddről szerdára halaszották, majd a kilövés napján is többször csúsztatták, ugyanis a magaslégköri időjárás jelentősen befolyásolhatja a rakéta érzékeny műszereinek működését. A visszaszámlálás órákig állt T-4 percen, végül fél ötkor zöld jelet adott a levegőben keringő időjárás figyelő repülőgép, így sor kerülhetett a startra.

Az Ares 1-X rakéta fogja a tervek szerint 2015-től szállítani a jelenlegi űrsilkóflottát leváltó Orion űrhajókat, és az esetleges jövőbeli Hold missziókat is kiszolgálhatja majd. Már feltéve ha nem esik áldozatául a NASA költségvetését jelenleg átvizsgáló Augustine bizottság átalakításainak.

A fellövésről remek percről-percre közvetítés olvasható a Cydonia blogon, a rakéta felépítésével és előkészítésével pedig a Mikron egy korábbi cikke foglalkozik.

FRISSÍTÉS (2009.11.01):
Két rövid megjegyzés a poszthoz. Az egyik, hogy a The Boston Globe remek képes beszámolót készített az eseményről, érdemes megnézni (a Cydonia blog hívta fel erre a figyelmet). A másik, kevésbé jó hír, hogy a tengerből nemrég kiemelt első fokozat úgy tűnik nem megfelelően ért vizet, így egy jókora horpadás figyelhető meg a rakéta oldalán. Valószínüleg az ejtőernyők kinyíltak, de feltehetően még a levegőben összeestek, így nem fékeztek megfelelően. A jelenség okát a NASA szakemberei még vizsgálják.

Két technikus áll a nyugat-virginiai GBT, azaz Robert C. Byrd Green Bank Telescope (vagy a helyiek szerint inkább Great Big Thing) tányérján. Ez a világ legnagyobb mozgatható teleszkópja: 147 méter magas, a tányér területe pedig több mint 9 ezer négyzetméter, tehát egy focipálya lelátókkal együtt is kényelmesen elfér rajta. A teljes felület pontosan 2004 elemből áll, ezek mindegyike 0,3 milliméteres pontossággal állítható, hogy a lehető legjobban gyűjtse a világűrből érkező rádiójeleket az érzékelőbe. A monstrum segítségével többek között sikerült elsőként meghatározni a pulzárok pontos forgási idejét és tömegét, ami fontos bizonyíték Einstein általános relativitáselméletének igazolásához.

A teleszkóp érzékenységét jól mutatja, hogy körülötte többezer négyzetkilométerre kiterjed az amerikai Nemzeti Rádiómentes Övezet, ahol külön szabályok vonatkoznak mindenféle rádiójelet kibocsátó eszközre WiFi hálózatoktól kezdve a villanypásztorokig. Még arra is ügyelnek, hogy a teleszkóp közelébe csak dízelautó hajthasson, a benzinmotorokban ugyanis a gyertyák szikraadó mechanizmusa zavarja a vételt.

Forrás:
Wired

Egyetlen injekció elég volt Corey Haas szemének, hogy 9 év teljes vakság után újra lásson. Elmondása szerint a kezelés óta látása remek: még olvasni is tud nagyobb betűkkel nyomtatott könyveket. A média által felkapott történet mögött azonban egy kifinomult génterápiás megoldás áll, aminek keretében a beteg szeméből hiányzó gént egy adenovírus vektorral pótolják a retinában.

A Leber-féle congenitális amaurosis egy ritka szembetegség, amely néhány hónapos korban jelentkezik a betegeknél és rövid idő alatt jelentős látásromláshoz, idővel teljes vaksághoz vezet. A kór nagyjából egy embert érint minden 80 ezerből. Több különböző genetikai módosulás okozhatja ugyanezt a tünetegyüttest, azonban a betegek egy részénél az RPE65 jelű gén kiesése felelős a látásromlásért. Ez a gén ugyanis a rodopszin szintézisének egyik nélkülözhetetlen enzimét kódolja, a rodopszin pedig a retina sejtjeiben a fényenergia befogadását végzi, tulajdonképpen az egyik legfontosabb molekula a látásban. RPE65 nélkül tehát látásunk nem működik, a retina pedig stimulus híján idővel lassan degenerálódik és menthetetlenül károsodik.

Ez a folyamat azonban könnyen visszafordítható, ha valahogy pótoljuk az RPE65-öt, így teljessé válik a rodopszin gyártása és működhet a szem. Kutatók egy adenovírust fogtak munkára annak érdekében, hogy a hiányzó gént visszajuttassák előbb a tesztalanyok, majd a betegek szemébe. A vírus genomját ehhez úgy módosították, hogy virális életciklushoz szükséges géneket kivették belőle, majd helyére az RPE65-öt illesztették. Az így létrehozott mutáns vírustörzs ugyanolyan hatékonyan fertőz mint vad társai, azonban a célsejtekbe behatolva nem a saját örökítőanyagát juttatja be, hanem akaratán kívül a tudósok által beleültetett gént adja tovább. Tehát a gazdasejtben így pótolja a vírus hiányzó gént.

Az eljárást hosszas munkával először egereken és kutyákon tesztelték, majd a sikeres tesztek után embereken is kipróbálták. Egyetlen ilyen vírusinjekció elég volt a vizsgálatban résztvevő betegeknek ahhoz, hogy látásuk jelentősen javuljon. A legjobb eredményeket a fiatalok körében hozta a terápia: a 9 éves Corey Haas például nem sokkal a kezelés után lényegesen jobban kezdett el látni kezelt szemével, mint a kezeletlennel. (Videó Corey tájékozódásáról egy akadálypályán a kezelt és kezeletlen szemével). Az eddig teljesen vak fiú ma már gond nélkül tájékozódik, olvas vagy akár baseballozik.

A Lancetben megjelent eredményeket a sajtó is rögtön felkapta, csodás gyógyulásról adott számot többek között a Daily Mail vagy a BBC News, de még TV interjúkban is szerepel Corey.

Az eset kapcsán azonban a génterápiás gyógymódok is ismét reflektorfénybe kerültek. Különösen azután, hogy mindössze egy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy színévesztő majmokat is sikerült hasonló módszerrel meggyógyítani.

"Ez egy remek ugródeszka további további betegségek célba vételéhez" nyilatkozta a kutatást vezető Jean Bennett. A közeljövőben valóban nem lehetetlen, hogy más szembetegségeket (például a retinitis pigmentosát) is hasonló módon gyógyítani lehessen, ugyanis egyre több sikeres állatkisérlet lát napvilágot a témában.

Forrás:
The Great Beyond
Science News
Philadelphia Inquirer
 

Age-dependent effects of RPE65 gene therapy for Leber's congenital amaurosis: a phase 1 dose-escalation trial A. M. Maguire et al. The Lancet, Early Online Publication, 24 October 2009 doi:10.1016/S0140-6736(09)61836-5

Öt szeme van, három szarva és százmillió éves. Ez csak a Cascoplecia insolitis lehet. A meglehetősen furcsa élőlényre Burmában bukkantak, ahol nagyjából a krétakor közepén ágyazódott borostyánba a különös rovar. Leginkább a feje ejtette ámulatba a kutatókat, ugyanis három szarvszerű kinövés foglal rajta helyet, mindegyik tetején egy-egy apró szemmel (ocellus). Ezek mellett két hatalmas összetett szem is helyet kapott az arcon, ezek a legyekéire hasonlítanak, míg az ocellusok a pókok látószerveire emlékeztetnek. A három kicsi mellett a két nagy szem is különleges a maga nemében, ugyanis az azt alkotó egységek nem laposak, hanem minden egyes cella egy-egy tüskét képez.

Hogy mi szüksége lehetett az állatnak minderre, azt csak találgatni lehet. A rovarról cikket publikáló George Poinar szerint a táplálkozásban segíthette ez a berendezkedés az állatot. A száj körül ugyanis pollenszemcséket fedeztek fel, az állat valószínüleg ezt fogyasztotta. Táplálkozás közben pedig segítségére lehettek a szarvakon ülő szemei, amikkel figyelhette a környéket, miközben feje a virágba mélyedt. Esetleg a két nagy szem tüskéi pedig kevésbé ragadtak a pollenhez, megkönnyítve tisztán tartásukat. Ez persze mind csak feltételezés, ugyanis a dinoszauruszokkal együtt a Cascoplecia insolitis is már a múlté, hozzá hasonló ma élő rovart pedig nem ismerünk.

A koppenhágai klímakonferencia apropójából készült el ez az interaktív térkép, ami azt mutatja, hogy milyen lesz a Föld ha 4°C-kal emelkedik a bolygó felszínén az átlaghőmérséklet. Bár a térkép némileg hatásvadásznak tűnik, a célját mégis remekül eléri: felhívja rá a figyelmet, hogy ha a jelenlegi folyamatok tovább haladnak, akkor komoly változásokra kell felkészülnünk néhány évtizeden belül.

Az egyes bekarikázott területek melletti keresztekre kattintva rövid tájékoztatást kaphatunk, hogy a művelhető területek, ivóvízkészlet vagy számos más létszükségletünk hogyan fog változni a klímaváltozás miatt. A programot készítő Met Office Hadley Centre (Anglia egyik legnagyobb klímaváltozást kutató központja) szerint a térképen szereplő adatok a legújabb alátámasztott tudományos eredményeket mutatják. Ennek bárki utánajárhat, ugyanis minden pontnál található egy "bővebb információ" ikon, aminek segítségével a pontos számadatok is elérhetővé válnak.

A fenti kép a Veoila Environment Wildlife Photographer of ther Year 2009 fényképpályázat győztese. Egy ibériai farkast ábrázol, aki éppen egy kerítésen átugorva deríti fel a környéket élelem után kutatva. Az ibériai farkasnak mindössze 1000-2000 példánya él szabadon a Pireneusok északi részén, illetve néhány apróbb csoport délen. A spanyolok már időtlen idők óta kűzdenek az állatokkal, mert szerintük veszélyeztetik a helyi haszon- és vadállatállományt. Annak ellenére azonban, hogy a farkasok mindig is a lakott területek körül ólálkodtak, nincs feljegyzés arról hogy emberre támadtak volna. A képet készítő José Luis Rodríguez reményét fejezte ki, hogy  "a farkas ügyességét és erejét megörökítve" a fotó meg tudja mutatni az ibériai farkas szépségét, amire minden spanyol büszke lehet. A fényképpályázat többi győztese ezen a honlapon tekinthető meg.

Alvásmegvonás hatására sokkal roszabbul rögzülnek emlékek az egerek agyában. Amerikai kutatók most kimutatták, hogy a jelenség oka egyetlen enzim működésére vezethető vissza, amely túl rövid alvás után nem működik megfelelően. A hiba azonban gyógyszeres kezeléssel javítható lehet, így van rá esély, hogy az alváshiány hatása a közeli jövőben egy pirulával enyhíthető lesz.

Az egerek - az emberektől eltérően - minden nap igyekszenek rendesen kialudni magukat. Hiába van éjjel az évtized meccse, buli a szomszédban vagy fontos határidő holnap, egy valamirevaló egér mégis a pihenést választja. És erre jó oka van. Az alvásmegvonás ugyanis számos ponton akadályozza a hatékony agyműködést, például jelentősen rontja az epizódikus emlékek eltárolását, azaz hogy ki mit mikor és hol. A Pennsilvaniai Egyetem neurobiológusai most utánajártak, hogy mi változik meg az agyban alvásmegvonás hatására.

Mérési eredményeik szerint nagyon sok minden. Már eddig is számtalan adatunk volt arról, hogy alvásmegvonás hatására az agyban számos folyamat másképpen működik. Azonban pont ez akadályozta a további kutatásokat, ugyanis a rendelkezésre álló adathalmazból nehéz kiszűrni, hogy melyik jelenség lehet felelős éppen az epizódikus emlékek rossz hatásfokú rögzüléséért.

A kutatást vezető Ted Abel két csoportra osztotta kisérleti egereit. Az egyik kellemesen elszundíthatott ha épp kedve szottyant, a másik csoport tagjait azonban ilyenkor addig noszogatták, amíg ébren nem maradtak, öszességében napi 5 órával kevesebb alvást engedélyezve nekik, mint a kontrollcsoportnak. A két csoport agyműködését vizsgálva ezután a hippokampuszt vették górcső alá, amely fontos terület az emlékek rögzülésének irányításában.

Számos anyag egyidejű vizsgálata során kimutatták, hogy az egyik fontos jelátvivő molekula, a cAMP (ciklikus adenozin-monofoszfát) szintje kiugróan alacsonyabb az alvásdeprivált állatokban. A csökkenés oka egy bizonyos enzim, a PDE4 (foszfodiészteráz 4) működése, ez az álmos egerekben jóval nagyobb aktivitást mutatott. Ha a rolipram nevű gyógyszerrel (ez blokkolja a PDE4-et) kezelték a kialvatlan egereket, akkor viszont azt tapasztalták, hogy a cAMP szint visszaáll az eredeti közelébe, hatékonyabb lesz az adattovábbítás a hippokampusz idegsejtei között, és a kialvatlan állatok ugyanolyan jól teljesítenek a memóriateszteken, mint kipihent társaik.

Rolipram kezeléssel tehát sikeresen javítani tudták a kialvatlanság okozta tompa memóriát. A gyógyszer azonban nem csak az agyban működik, hanem más szövetekben is csökkenti a PDE4 aktivitást, ez pedig komoly mellékhatásokat okoz. A szert már eredetileg is a rheumatoid arthritis és a sclerosis multiplex kezeléséhez fejlesztették ki. Ha viszont sikerülne az enzim agyban található típusa (PDE4A5) ellen specifikusan ható drogot kifejleszteni, az remekül segíthetne alvászavaros betegeknek, miközben a szervezetüket máshol nem károsítaná.

"Az állatok egy 24 órás periódusban kihagyták az alvás nagyjából felét, és fel sem tűnt nekik." Mondta el Abel, aki csapatával máris nekikezdett a PDE4A5-öt specifikusan felismerő hatóanyag kidolgozásának.

Forrás:
Science
Nature news

Sleep deprivation impairs cAMP signalling in the hippocampus
Christopher G. Vecsey, George S. Baillie, Devan Jaganath, Robbert Havekes, Andrew Daniels, Mathieu Wimmer, Ted Huang, Kim M. Brown, Xiang-Yao Li, Giannina Descalzi, Susan S. Kim, Tao Chen, Yu-Ze Shang, Min Zhuo, Miles D. Houslay & Ted Abel
Nature 461, 1122-1125 (22 October 2009)

A Spirit marsjáró készítette ezt a felvételt robotkarjáról és a marsi tájról küldetésének 2052. marsi napján, földi idő szerint október 11-én. A jármű még áprilisban akadt el amikor egy puha talajú, homokos területre ért. Az irányítóköpontban attól tartanak, hogy az akkori manőverek során a robot egyre mélyebbre ásta magát a talajba. Erre utal a kép bal oldalán megfigyelhető világos homok, amit a szerkezet bal első kereke vert fel miközben ki akart jutni a gödörből. A NASA mérnökei a Spirit pontos földi mását most egy mesterséges homokgödörben vizsgálják, hogy rájöjjenek hogyan tudna a laza talajról kimozdulni a szerkezet. Ha a további manőverek is sikertelenek, akkor a Spirit kénytelen lesz egyhelyben várakozni, és egyfajta meteorológiai állomásként funkcionálni a jövőben. Eközben számtalan egyéb műszere kihasználatlanul porosodna a Marson, ami nagy veszteség lenne. A Spirit és tesvére az Opportunity viszont már így is bámulatosan túlteljesítették feladatukat: eredetileg 3 hónaposra tervezett küldetésük a vörös bolygón már 58 hónapja folyik kisebb megszakításokkal.

A Dél-Afrikában most felfedezett Nephila komaci minden más pókot maga mögé utasít hatalmas méretével - legalábbis hálószövő rokonai közül. A faj nőstényei átlagosan 3,8 cm hosszú testéből tíz centinél is hosszabb lábak nyúlnak ki. Erős, méteres hálóikkal akár denevéreket és kisebb madarakat is elfognak, de főleg rovarokkal táplálkoznak. Érdekes módon a hímek mindössze ötödekkorák. A fajnak 3 példányát fedezték fel, és valószínüleg a kihalás szélén áll.

A keresztespókok családjába tartozó állatokat mindenki ismeri, szabályos kerek hálóik kertekben, parkokban gyakran láthatók. A PLoS ONE-ban most megjelent cikk szerint azonban Dél-Afrikában európai rokonaiknál lényegesen nagyobb keresztesek is élnek, mint például a most felfedezett Nephila komaci, aminek nőstényei a legnagyobb ismert hálószövő pókok.

A cikk szerint a faj nőstényei (legalábbis az a három amit ismerünk) átlagosan 3,8 cm hosszú testtel és 10 cm-es lábakkal rendelkeznek. Ez ugyan eltörpül az óriás madárpók 30 centiméteres átmérője mellett, azonban míg az a dél-amerikai mocsarakban bóklászva vadászik, addig a komaci hatalmas, akár egy méter átmérőjű hálójában terpeszkedve várja a sültgalambot, vagy bármilyen más repülő állatot. Ez legtöbbször rovarokat jelent, de denevérek és kisebb madarak is a pók áldozatául eshetnek. A ragadozó mérge ugyan emberre nem halálos, azonban harapása valószínüleg fájdalmas sebet ejt.

A feltűnő nőstényeknél a hímek jóval szerényebb megjelenésűek és lényegesen kisebbek. A nagymértékű ivari dimorfizmus remekül tanulmányozható a fajon.

A Nephila komaci egy egyedét már 1978-ban begyűjtötték, azonban akkor hibásan egy már létező fajhoz sorolták. A későbbi vizsgálatok javították a tévedést, és két expedíciót is indítottak a pókok felkutatására. Ezek azonban nem jártak sikerrel, így az akkori információk birtokában kihaltnak hitték a fajt. 2003-ban azonban egy Madagaszkárról hozott egyedet is találtak az egyik gyűjteményben, ezért a keresést a szigeten is megismételték, de harmadszorra sem találtak élő példányokat, tovább erősítve a kihalás tényét.

Végül dél-afrikai biológusok tettek pontot az ügy végére, ugyanis két nőstényt és egy hímet találtak nemrég a Tembe elefántparkban, így tisztázva, hogy a Nephila komaci egy létező faj.

A cikket publikáló és a fajt részletesen leíró Matjaž Kuntner és Jonathan Coddington mindössze egyetlen fatális hibát vétett: elfelejtettek képet közöli az állatról. Szemfülesebbek olvasóink észre is vehették, hogy a fenti fotó valójában egy közeli rokont, a Nephila inauratát ábrázolja.

Forrás:
PLoS ONE
The Great Beyond
BBC News

A Current Anthropology-ban most megjelent tanulmány új elmélettel igyekszik magyarázni az apró termetű népcsoportok kialakulását. A cikk szerint a pigmeusok alkatáért a magas halálozási ráta a felelős. Nagymértékű halandóság esetén ugyanis a korán termékennyé váló embereknek több utóduk lehet rövidebb életük alatt. A korai ivarérés azonban a növekedés rovására megy: a test számára rendelkezésre álló erőforrások már korán az utódnemzésre fordítódnak, így a növekedésre kevesebb marad.

A tanulmány ezt azzal igyekszik igazolni, hogy a brit kolonizálókkal 1850 körül először kapcsolatba kerülő andamán népcsoportban nagyon megnőtt a halálesetek száma. Az andamánok a Bengáli-öböl egyes szigetein élő, a világtól elszigetelt csoport volt, azonban az angol hódítóknak ők sem tudtak ellenállni. Az európai betegségek felkészületlenül érték őket, így rövid idő alatt nagyon megugrott körükben a halandóság. 100 évnyi anyagot most átvizsgálva antropológusok arra jutottak, hogy az andamánok átlagos testmagassága 4,7cm-rel csökkent mindössze száz év alatt, eközben pedig a csoport létszáma megtizedelődött. Tehát szerintük a magas halandóság az oka a kis termetnek.

A fenti kép Egon von Eickstedt német antropológus 1928-as andamáni látogatásán készült.