Egy 4000 éves eszkimó hajfoszlányaiból sikerült dán kutatóknak összeállítani az első ősi embergenomot. Ezzel elkészült az első teljes humán DNS szekvencia amely nem ma élő embertől származik, ugyanakkor ez a legnagyobb összefüggő örökítőanyag amit valaha is sikerült egy régészeti leletből kinyerni. A kísérlet során alkalmazott módszer kihalt állatok genomjának feltérképezésétől mára eltűnt népcsoportok embertani megismeréséig számos alkalmazást rejt.

Inuk az eszkimó nagyjából 4000 évvel ezelőtt Grönland partjainál élte életét. Az utókorra nem sok emléket hagyott, létezéséről csak egy hajcsomó és néhány csontdarab árulkodik, melyeket Dán kutatók ástak ki 25 éve Qegertasussukban. Bár a test nem maradt fenn, az állandóan fagyott föld még a néhány foszlányban is elegendő DNS-t őrzött meg napjainkig ahhoz, hogy tudósok meghatározhassák Inuk teljes genomját.

A feladatot Eske Willerslev, dán genetikus segítségével sikerült megoldani, aki az utóbbi években több áttörést jelentő eredményt mutatott fel a paleogenetika terén. Még 2003-ban ő volt az aki az akkori legkorábbi DNS darabot izolálta, különféle állati és növényi mintái között ugyanis egy majd 400 ezer éves szekvenciadarab is helyet kapott. Különlegességként mammut és bölény DNS-t is sikerült izolálnia, azonban az akkori technikákkal a teljes genomot nem tudták összeilleszteni. 2007-re azonban már 800 ezer éves örökítőanyagokat is a birtokukban tudhattak, és bebizonyították hogy Grönland, nevéhez méltóan egykor valóban sűrű erdőkkel borított terület volt. A rákövetkező évben megkövesedett emberi ürülékből mutattak ki 12500 éves DNS-t, ami a legkorábbi valaha is meghatározott emberi nukleinsav.

Mindezeken túltesz azonban az a közel 3 milliárd meghatározott bázispár, ami a most publikált teljes eszkimó genomot alkotja. Magáncégek támogatásával és kínai kollégák közreműködésével mindössze néhány hónap alatt elkészült a 80%-os lefedettségű géntérkép. Ez azért is nagy szó, mert az első humán genom kevesebb mint 10 éve készült el, és annak előállítása még hosszú évekig tartott. Az azóta robbanásszerűen fejlődő szekvenálási eljárásoknak hála azonban mára új eszközzel bővült a régészek és antropológusok fegyvertára.

A most publikált ősgenom birtokában ugyanis számtalan tulajdonság mondható el Inukról, akár úgy is, hogy szinte semmilyen kézzel fogható emlékünk nincs róla. Az eszkimó még a nevét is a kutatóktól kapta, az inuk szó a grönlandi inuit nyelven ugyanis embert jelent.

Inuk tehát barnás bőrű volt, barna szemekkel és lapátfogakkal, vércsoportja A+. Fekete haja valószínüleg nem védte nagyon fejét a hidegtől, kopaszodásra ugyanis kifejezetten hajlamos volt (bár az is igaz, hogy a fennmaradt hajfoszlányok alapján valószínüleg fiatalon hunyt el, mielőtt a kopaszság jelentkezhetett volna). DNS-éből még akár az is megállapítható, hogy fülzsírja száraz volt, így bizonyos fertőzéseket könnyen elkaphatott. Érdekes módon génjei a hideg éghajlathoz való alkalmazkodást is mutatják, amely azért különös, mert ősei csak néhány generáció óta élhettek a fagyosabb északon.

Hősünk az úgynevezett saqqaq népcsoporthoz tartozott, amely az egyik legkorábbi ismert kőkorszaki eszkimócsoport. Legközelebbi rokonai nem a ma a térségben élő inuitok, hanem a jobbra látható korjakok és csukcsok közül kerülnek ki, akik Kelet-Szibériában élnek napjainkban is. Inuk ősei tőlük váltak el, hogy nagyjából 5500 éve átkeljenek a Bering-szoroson és Amerika érintésével Grönland partjainál telepedjenek le. Mivel ekkor már az állandó szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között megszűnt, a saqqaqok valószínüleg jégtáblák és szigetek között hajózva, vagy jégen át jutottak el az újvilágba, évezredekkel az első emberek után.

Az Inukéihoz hasonló vizsgálatok feltehetően rengeteg új információt szolgáltathatnak majd népcsoportok vándorlásáról és őseink eddig meghatározhatatlannak hitt tulajdonságairól. Emberek vizsgálata mellett azonban kihalt állatok genomjaik feltérképezésére is lehetőséget ad a most kikísérletezett eljárás. Több tudós azonban egyelőre szkeptikus a genetikai régészettel kapcsolatban, hiszen a minták leginkább akkor maradnak fenn, ha fagyasztva vészelik át az évezredeket, a történelem előtti ember azonban inkább a melegebb éghajlaton volt jellemző. Ez azonban nem tántorítja el Willerslevet és kollégáit attól, hogy további leletek genetikai állományát tárják fel, új oldalát ismerve meg ezzel elődeinknek.

Forrás:
Times Online
Nature

Ancient Human Genome Sequence of an extinct Palaeo-Eskimo, Rasmussen et al., Nature 463, 757-762 (11 February 2010), doi:10.1038/nature08835