Több hónapnyi eredménytelen próbálkozás után a NASA illetékesei bejelentették: a Marsot felderítő Spirit rover véglegesen elakadt a homokban. A szerkezetnek most fel kell készülnie a hideg marsi télre, amit előnytelen helyzete miatt nem biztos hogy át tud vészelni. Ha viszont sikerül elég melegen tartania magát néhány hónapig, akkor tavaszal folytathatja munkáját, immár egyhelyben.

Hat évnyi vándorlás után úgy tűnik, hogy a Spirit megtalálta nyughelyét a vörös bolygón. Az utóbbi nyolc hónapban ugyanis a földi irányítóközpont minden próbálkozása ellenére nem tudott kimozdulni egy homokfoltból, az eredeti elgondolás szerint 90 naposra tervezett küldetés így több évnyi kitolással érkezett most új fejezetéhez. Ez ugyanis nem a vég, a Spirit jelenlegi helyén is számos fontos mérést tud még elvégezni, feltéve ha túléli a telet.

Még 2004 január negyedikén vágott neki a robot bolygószomszédunk felderítésének, és teszi ezt azóta is. A szerkezet remekül kiállta az idő próbáját: még évek múltán is szinte minden műszere működik (kivéve kőmorzsoló fejét ami mára elkopott, valamint eltörött két kereke). Több kilométer megtétele után 2009 május elsején egy kénben gazdag terület vizsgálata közben a kemény felszín beszakadt a robot alatt, kerekei pedig néhány centivel mélyebben puha homokba kerültek. A kezdeti manőverek során a robot csak egyre mélyebbre ásta magát a talajba, így hamarosan menthetetlenül elakadt.

Ahogy arról a Mikron korábban beszámolt, a földi irányítóközpontban mindent bevetettek a hiba elhárítására, még egy másik Spiritet is építettek amit egy mesterséges homokgödörben tanulmányoztak a Földön, hiába. A Marson álló eredeti ugyanis mindössze néhány centimétert haladt az elmúlt hónapokban, és egyre csökken az esély hogy valaha is elmozdul.

A Spirit munkája ezért új fordulatot vesz, mostantól ugyanis a manőverezés helyett helyben álló munkára készítik fel. Ehhez először is túl kell élnie a téli hideget, jelenlegi pozíciójában ugyanis dél felé néz, napelemeit pedig nem tudja teljesen a fény felé fordítani mert rossz irányban áll a gödörben. A gépet úgy tervezték, hogy aktív állapotban a -40 fokot, hibernációs üzemmódban pedig akár a -67-et is elviselje. A jelenlegi becslések szerint télen mínusz negyven fok alá is eshet a hőmérséklet, így a Spirit hibernációba vonul, az irányítóközpont pedig reménykedik hogy a robotnak elég energiája lesz fűteni magát.

Amennyiben tavasszal rendben felébred, úgy újult erővel vághat majd neki a méréseknek. Jobban szemügyre veszi majd a marsi időjárást, valamint a Spirit rádiójelének precíz bemérésével mérhetőek lesznek az apró kilengések a vörös bolygó forgásában, aminek segítségével a planéta belső szerkezetéről tudhatunk meg többet.

Emellett a környezetében található köveken is van még mit vizsgálni. Ahogy John Callas a JPL rover projekt vezetője elmondta: "A terület rendelkezik a legmagasabb szulfáttartalommal amit eddig ismerünk a bolygón. Egy ilyen anyagokból álló kérgen manővereztünk, ami elég erős volt ahhoz hogy megtartsa a rovert, majd átszakadtunk rajta. Szerencsések vagyunk, hogy ez a megálló... egy jó helynek tűnik."

A fenti képen bolygókörüli pályáról látható a marsjáró. A központi világos folt a "Home Plate" elnevezésű, nagyjából 80 méter átmérőjű lapos terület. Ettől balra középen (9 óránál) látható fehér pont a Spirit szonda, amint a Trója nevű homokgödörben pihen. A képet még tavaly júniusban készítette a Mars Reconnaissance Orbiter HiRISE kamerája, a fotó a marsi nyarat mutatja a Gusev kráterben veszteglő robottal.

Forrás:
NASA
Wired

Miloslav Druckmüller egészen a Marshall-szigetek Enewetak-atolljáig utazott, hogy a 2009 júliusi napfogyatkozást megörökítse. Fáradozása nem volt hiábavaló: 31 kép montírozásával készítette el a fent látható bámulatos fotót. A képen remekül látszik a Napunk koronája, azonban a felvétel részletgazdagságát mutatja, hogy még a Hold felszíni formái is kivehetők. A fényképek eredetileg kínai kollégákkal együttműködve arra szolgáltak volna, hogy két helyszínen részletesen megörökítve a teljes napfogyatkozást vizsgálható legyen a korona változása. Mivel azonban a kritikus pillanatban Kínában éppen esett, kísérlet nem érte el célját. Drukmüller honlapján azonban több kép is elérhető tavaly júliusról, és a látogatók egyöntetű véleménye szerint már csak ezekért is megérte.

Forrás:
Wired

Vírusok terjedésének különleges módját figyelték meg brit kutatók. A Science-ben közzétett tanulmány szerint a vaccinia vírus egy-egy sejt megfertőzése után rögtön két fehérjét juttat gazdája külső felszínére. Ezek feladata, hogy a további virionokat a sejttől ellökjék, így csökkentve a felesleges újrafertőzést. A jelenség eredményeként az újonnan érkező virionokat sorozatosan taszigálják a már fertőzött sejtek, jelentősen gyorsítva a fertőzés terjedését.

Geoffrey Smith és kutatócsoportja (Imperial College London) a vaccinia vírus tanulmányozása során különös jelenségre figyelt fel. Amikor egy sejttenyészetbe vírust oltottak, akkor az oltás helyétől egyre táguló körben elhaltak a sejtek, így üres tereket, úgynevezett plakkokat hagytak hátra. Ez a legtöbb vírus terjedésére jellemző. Amikor azonban Smith megmérte a plakkok növekedését, azt kapta hogy a fertőzés négyszer olyan gyorsan terjed, mint ahogy azt a vírus osztódása lehetővé tenné.

A jelenség magyarázatára felvételeket készítettek festékkel jelölt víruspartikulumok mozgásáról. Eredményeik szerint ha egy virion egy már fertőzött sejthez ér, akkor abból egy fehérjeköteg lövell ki, ami odébb löki a vírusrészecskét (a képen zölddel a vírus, pirossal a fehérjeköteg van festve). Ez a taszigálás addig folyik amíg a virion végül egy még nem foglalt sejtehez ér, amit gyorsan meg is fertőz. "Ez a vírus nagyon okos" jelentette ki a cikk kapcsán Smith.

A Scinence-ben megjelent publikáció szerint a jelenség hátterében virális fehérjék állnak. Amikor a vaccinia bejut egy sejtbe, szinte azonnal elkezdi kifejezni A33 és A36 jelű proteinjeit, melyek a sejtfelszínre épülnek be. Az újonnan érkező virionok ehhez kötődnek, aminek hatására a gazdasejt egy aktinból álló dárdával tolja arrébb őket. A jelenséget mikroszkópos fotókon és filmen is sikerült megörökíteni.

Smith szerint tulajdonképpen az üzenet lényege, hogy "Hé srácok, ezt már megfertőztük, nem érdemes idejönni. Menjetek inkább máshova."

A felvételek mellett a csoport más módon is igazolni tudta az A33 és 36 fehérjék szerepét. Egy mutáns vírust készítettek amiből ez a két protein hiányzott, ennek hatására pedig a vírus terjedése jelentősen lelassult. Amikor pedig emberi sejtekbe ültették a két fehérjét, az elég volt ahhoz, hogy akár még egészséges sejtek is elkezdjék a virionokat taszigálni. A tudósok most arra próbálnak választ kapni, hogy pontosan hogyan alakul ki a kötődés a virionok és a sejtfelszíni fehérjék közt, és hogyan készteti ez a sejtet a dárda kilövésére.

Virológusok az eredmények kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a vírusok számtalan módját fejlesztették ki a hatékony terjedésnek, és valószínüleg nem ez volt az utolsó eset, hogy meglepetést okoztak. "A vírusok nagyon specifikusan és irányítottan mozognak sejtről sejtre" jegyezte meg Lynn Enquist, a Princeton University munkatársa, majd hozzátette, hogy más vírusoknál is ismert irányított propagálás. A HIV például szintén hosszú fonalak készítésére programozza a gazdasejtet, majd a fonalakon kapaszkodva jut el az újabb célpontig.

A vaccinia vírus, vagy másnéven tehénhímlő, már a 18. században beírta a nevét a történelembe. Edward Jenner ugyanis hímlős tehenek hímlőhólyagjaiból vett táladékkal sikeresen beoltott egy vállalkozó szellemű fiút, aki így immunis lett az akkoriban pusztító feketehímlő ellen. A kezelés később számtalan ember életét mentette meg. A vaccinia vírus ugyanis nagyon hasonlít a feketehímlő vírusára, azonban embereket nem betegít meg. Vaccinia oltással tehát az emberi szervezet sikeresen felkészíthető a feketehímlő lekűzdésére. A "vakcina" szót először Pasteur alkalmazta Jenner iránti tisztelete jeléül.

Forrás:
Nature News
ScienceNOW

Repulsion of Superinfecting Virions: A Mechanism for Rapid Virus Spread, Doceul et al. Science DOI:10.1126/science.1183173

Sikertelen eladási kísérletek után a NASA ingyen odaadja néhány használaton kívüli rakétahajtóművét. A vevőnek egyetlen dolga van: elszállítani. Számtalan más érdekesség is kalapács alá kerül, ötmilliárd forintért például bárkié lehet a jó állapotú Atlantis űrsikló, első tulajdonostól.

Minden valamirevaló világuralmi tervhez kellenek hatalmas rakéták, de néhány NASA fejlesztésű monstrum bármely lakásban remekül mutat. Most itt a lehetőség, a NASA ugyanis lomtalanítást tart és megválik számtalan használaton kívül helyezett eszközétől. Vevő azonban eddig nem nagyon akadt, így egyre olcsóbban juthat hozzá bárki űrtörténeti mérföldkövekhez.

Például az eredetileg 42 millió dollárra tartott Atlantis és Endeavour űrsiklók most leértékelve csak 28.8 millió dollárba kerülnek darabonként (kb 5,4 milliárd forint). Az űrhajók átvehetők amint szolgálati idejük lejárt, ami idén őszre várható. A két gép 25 évnyi szolgálat után vonul nyugdíjba, ami alatt kiszolgálták a MIR-t, az ISS-t és számtalan műholdat állítottak pályára vagy javítottak összesen 56 missziójuk során. A harmadik jelenleg üzemelő sikló (Discovery), a Smithsonian múzeum tulajdonába kerül, és Washington DC-ben csodálhatják majd meg az érdeklődők. Az űrsiklók összesen több embert jutattak a világűrbe, mint az összes többi űrprogram együttvéve, és rekordok sorának felállítása mellett a történelemkönyvekbe is mindenkorra beírták nevüket. Szép ajándék lehet tehát egy űrsikló bárkinek.

Sikeres eladásuk esetén kalapács alá kerülhet az Enteprise űrsikló-prototípus is, mely ugyan sosem járt a világűrben, azonban szinte olyan mint az igazi.

Mindezeken túltesz azonban a siklók fő hajtóműveinek leselejtezése. Ezek ugyanis darabonként 400-800 ezer dollárért voltak meghirdetve, azonban érdeklődés hiányában most már ingyen hazavihetők. Úgyhogy aki saját hajtóművet akar, az jelentkezzen a NASA-nál, és ne feledje, hogy a saját költségen hazaszállított szerkezeteket otthon egyedül kell majd összerakni.

Forrás:
Telegraph
The New York Times
NASA

Gyémánt óceánokban úszó gyémánthegyek lehetnek az Uránuszon és a Neptunuszon. Amerikai kutatók ugyanis földi drágakövek vizsgálatával arra jutottak, hogy a folyékony gyémánt fagyás közben a vízhez hasonlóan működik, azaz a megszilárduló rögök a folyadék tetején úsznak. A két bolygó összetételét és a rajtuk uralkodó nyomás- és hőmérsékletviszonyokat figyelembe véve az új felfedezés megmagyarázhatja a planéták szokatlan viselkedését.

A Nature Physics nevű rangos szaklapban megjelent cikk szerint amerikai kutatók elsőként mérték meg a gyémánt olvadáspontját, és az anyag számos új tulajdonságát is megfigyelték. A vizsgálatok nemcsak a kristály jobb megismerését szolgálják: az Uránusz és a Neptunusz mozgásának szokatlanságára is magyarázattal szolgálhatnak.

"A gyémánt relatíve gyakori anyag a Földön, de az olvadáspontja még soha nem lett megmérve. Nem emelheted csak úgy fel a hőmérsékletet hogy megolvadjon, a magas nyomás is szükséges, ami nagyon megnehezíti a hőmérséklet mérését" mondta el Jon Eggert, a kutatás vezetője.

A gyémánt valóban csak körülményesen vizsgálható magas hőmérsékleten. Először is, oxigén jelenlétében már 400°C-on meggyullad (tehát akár egy öngyújtóval is pillanatok alatt apró füstkarikává változtatható egy drága nyakék). Ezért oxigénmentes környezetben kell hevíteni. Azonban a gyémánt, mint a szén egy kristályosodási formája, magas hőmérsékleten grafittá alakul és így olvad meg. Ezért magas nyomáson is kell tartani a gyémántot a sikerhez. Ez a gyakorlatban 40 millió atmoszférát jelentett a kísérlethez használt 1/10 karátos gyémánton, miközben azt egy lézerrel bombázva hevítették. (Összehasonlításul a Földön, tengerszinten 1 atmoszféra nyomást okoz az emberre nehezedő több kilométeres légoszlop.)

Miután a gyémánt megolvadt, elkezdték hűteni és a nyomást is csökkentették. 11 millió atmoszféránál és 50 ezer foknál aztán elkezdtek szilárd darabok is megjelenni a gyémántban. Ezek azonban ahelyett, hogy lesüllyedtek volna, a felszínen úszkáltak, míg az egész gyémántdarab végül meg nem fagyott. A jelenség azért szokatlan, mert a legtöbb anyag szilárd alakja sűrűbb a folyékonynál, így a megszilárduló részek rendre alulra süllyednek. A víz (és a most megismert gyémánt) a kevés ellenpélda közé tarozik.

A furcsa jelenség naprendszerünk két kisebb gázóriásának működését is jobban megmagyarázhatja. Míg ugyanis Földünkön a forgási és a mágneses pólus nagyjából egybeesik, addig ezek az Uránuszon akár 60 fokkal is eltérhetnek egymástól. Az Uránusz és Neptunusz az eddigi mérések szerint pedig nagyjából 10% szenet tartalmaz, egy jól elhelyezett gyémánt óceán így alaposan megváltoztathatja a mágneses pólusuk helyzetét. A mostani mérések szerint pedig a hőmérséklet- és nyomásviszonyok is adottak a folyékony gyémánt kialakulásához.

Tom Duffy bolygókutató (Princeton egyetem) szerint a gyémánt óceánok ötlete a naprendszer két legkülső bolygóján egyáltalán nem újdonság, még 1981-ből származik. Azonban az új eredmények fényében "ez egyre hihetőbb és hihetőbb". A szakember azonban hozzátette, hogy a két planéta összetételének alaposabb megismerésére van szükség az elmélet igazolásához. Ez pedig valószínüleg nagy kihívás lesz, ugyanis vagy egy szondát kell odaküldeni, vagy pedig a Földön kell neptunuszi körülményeket előállítani. Mindkettő elég körülményes, ezért a biztos válaszig be kell érnünk Földünk saját rekorder kristályaival, amik ugyan gipszkristályok, de azért így is lenyűgözőek.

Forrás:
Discovery News

Melting temperature of diamond at ultrahigh pressure; J.H. Eggert et al; Nature Physics 6, 40–43 (1 January 2010) | doi:10.1038/nphys1438

Egy különleges, csigákkal táplálkozó kígyót valamint 30 új, egzotikus békafajt fedeztek fel Equador hegyeiben amerikai biológusok. A kutatók a Cerro Pata de Pájaro hegy ritka köderdeiben egy mindösssze néhány négyzetkilométeres terület átvizsgálásával bukkantak az új fajok többségére. Elmondásuk szerint a vizsgált régió különlegesen gazdag hüllő- és kétéltűfaunával rendelkezik, és még számos meglepetést tartogathat a világ számára ha nem pusztítják el a közeljövőben.

A most előkerült állatok között  több különleges példány is akad. A békák többsége például az úgynevezett esőbékák közé (azon belül a Pristimantis genusba) tartozik, azaz az állandóan párás erdőben a levelekre rakják petéiket, melyekből apró (olykor csak gombostűfejnyi), de kifejlett békák bújnak ki. Az első képen látható állat ráadásul egy üvegbéka,testében ugyanis akadálytalanul láthatók belső szervei.

Ezek mellett előkerült még három tüdőnélküli szalamandra, négy új botsáskafaj (ezek teljesen véletlenül, a kutatócsoport ugyanis gerinceseket keresett), egy rendkívül apró gekkó ami egy ceruzavégen is kényelmesen elfér, és egy ritka kígyóféle ami csigák fogyasztására specializálódott. Ez utóbbi meglehetősen ritka szokás a kígyóknál, csak néhány hasonló faj ismert a világon, a legközelebbi Peruban.

Az eddig ismeretlen fajgazdagság Cerro Pata de Pájaro köderdeinek különleges klímájának köszönhető. A magas hegyen a régióban szokásosnál némileg hűvösebb az idő, a páratartalom pedig szinte mindig 100% körüli, így az állandóan felhők lepte dús erdőben máshol megélni nem képes élőlények is előfordulhatnak. Equador köderdejei azonban fogyatkoznak,Cerro Pata de Pájaronak például már a 95%-át kitermelték. A további vadászat, erdőírtás és legeltetés hatására méretük napjainkban is egyre zsugorodik, magával rántva olyan élőlényeket amiket még meg sem ismertünk.  Emellett a klímaváltozásra is különösen érzékenyek ezek a társulások, melyek még a trópusi esőerdőknél is gyorsabban fogyatkoznak. Ugyanis ha a globális felmelegedés hatására csökken a páratartalom, az alapvető változásokat indít be ezeken a területeken. Például az itt említett esőbékáknak is egyre magasabbra kell költözniük, párás idő hiányában ugyanis levélre rakott petéik kiszáradnak.

Ahogy a kutatást vezető Dr Paul Hamilton fogalmaz: "Számtalan lyuk van a tudásunkban a trópusi állatok helyzetéről és eloszlásáról; ez a tanulmány is csak a felszínét karcolja csak ennek a vidéknek, jóval kevesebbet mondva a kipusztulások globális mintázatáról. Hogy megakasszuk a jelenlegi kihalási mutatókat, mindannyiunknak tennünk kell érte, legyen az kevesebb autózás és húsfogyasztás, vagy egyszerűen magunk képzése és a szemléletmód terjesztése." Dr Kerry Kriger a Save the Frogs alapítvány igazgatója hozátette: "A jó hír az, hogy az állatok még ott vannak és élnek, így még maradt idő a megmentésükre. De cselekednünk kell ahhoz, hogy ez megtörténjen."

Forrás:
New Scientist
Reptiles and Amphibians
Daily Mail
 

A Mars Reconaissance Orbiter immár sokadszorra szolgáltatja a nap képét a Mikronon. A vörös bolygó körül keringő szonda HiRISE kamerájával folymatosan pásztázza az alatta leterülő tájat, és egy sor bámulatos képet készít. A fenti fotó éppen az északi sarktól néhányszáz kilométerre készült, ahol a téli hidegben a szén-dioxid megfagy, a nyár közeledtével azonban a folyadék fázist kikerülve rögtön gázzá alakul, vagyis szublimál. Ennek hatására apró kőomlások keletkeznek, melyek fekete görgetegeket képeznek ahogy legurulnak a rozsdás dűnéken. Egy ilyen apró lavina éppen a kép közepén érhető tetten, még az omlás során felkavarodott marsi por felhője is látszik. A fekete folyamok ebből a szögből azonban marsi fák árnyékainak tűnnek, melyek szabályosan sorakoznak a dűnék tetején.

Az MRO 2006 novemberétől 2008 novemberéig tervezett eredeti missziója során kameráival, radarjával és egy seregnyi más műszerrel térképezte fel a Marsot, elemezte a légkörét és a felszíni viszonyokat. A HiRISE kamera által készített képek alapján választották ki a marsroverek leszállóhelyét, és a mai napig szolgál a szonda reléként a marsi egységek és a földi irányítóközpont között. Az MRO ugyan már jóval felülmúlta a várakozásokat, azonban még 2010-ben is remekül működik és remélhetőleg még sokáig képes lesz fantasztikus adatokat szolgáltatni bolygószomszédunkról.

Forrás:
Daily Mail

Amerikai kutatók minden eddiginél részletesebben határozták meg a csimpánz Y kromoszómáját. A kapott eredmény több mint meglepő, ugyanis a csimpánz hím ivari kromoszómája nagyságrendekkel jobban eltér az emberétől, mint bármely más része genomunknak. Az adatok birtokában közelebb juthatunk ahhoz, hogy megtudjuk mi az ami igazán megkülönböztet minket egy majomtól.

A Nature szaklapban most megjelent eredmények végre bebizonyítják, hogy a férfiak nem is annyira primitívek. A vizsgálatok szerint ugyanis a hímnem kialakításáért felelős Y kromoszóma az emberben sokkal gyorsabban evolválódik a genom többi részénél. A csimpánz hasonló DNS darabjával összehasonlítva ugyanis a különbség meglepően nagy, miközben a teljes genomunk szintjén alig térünk el egymástól.

Ennek egyik oka az Y működésében keresendő. Az ember 23 kromoszómapárja ugyanis szinte minden sejtünkben megtalálható, ebből a 23. pár az ivari kromoszómáké. Ez nőknél két X-et, férfiaknál azonban egy X-et és egy Y-t jelent. Ebből látszik, hogy míg az összes többi örökítőanyagunk két példányban van jelen sejtenként, addig Y csak férfiakban, és bennük is sejtenként csak egyetlen kópiában található. Ennek az a következménye, hogy míg egy tetszőleges DNS darab hibája kijavítható az egészséges pár felhasználásával, addig az Y kromoszómának erre nincs lehetősége. Így gyorsabban mutálódik, mint a genom többi része. Ennek eredményeként folyamatosan géneket veszít és zsugorodik. Ez olyannyira gyors folyamat, hogy egyes számítások szerint néhány millió év múlva eltűnhetnek a férfiemberek a föld színéről, feltéve, hogy a folyamat zavartalanul halad tovább. Az Y már így is a legkisebb kromoszómánk, mindössze ötödakkora, mint a legnagyobb, az első.

A mostani vizsgálatot vezető David Page a csimpánz hím ivari kromoszómáját vette alaposan szemügyre. Bár a csimpánz teljes genomszekvenciája az emberéhez hasonlóan ismert, az mégsem teljes, ugyanis például az Y-on nagy számban jelenlévő ismétlődő területek nem határozhatók meg jól a genom projekthez használt eljárásokkal. A kutatócsoport részletes szekvenciatérképet készített a csimpánz Y kromoszómájáról, és összevetette azt a pontosabban ismert emberivel. Az eredmények meghökkentők, a csimpánz mindössze kétharmad annyi teljes gént hordoz hím ivari kromoszómáján, mint az ember, ezen belül 47%-kal kevesebb fehérjét kódol itt humán rokonánál. Ez nagy különbség ahhoz képest, hogy a teljes genom összehasonlítások módszertől függően nagyjából 1-2%-os különbséget mutatnak a teljes humán és csimpánz DNS között. Emellett szintén meglepő, hogy a majom Y-jának 30%-a egyáltalán nem feleltethető meg a humán DNS egyetlen részének sem, míg ez az arány a genom többi részén kevesebb, mint 2%.

Még azok a területek is teljesen összekeverve vannak itt jelen, amik mindkét fajban megvannak. A szintén vizsgált 21. kromoszómák összehasonlításánál nem tapasztaltak ilyet, ott az egyes régiók nagyjából ugyanott feküdtek mindkét csoportban. Ahogy Page fogalmaz: "Ha végigsétálunk a humán 21. kromoszómán, az olyan, mintha a majom 21. kromoszómáján sétálnánk. Olyan, mint egy töretlen üveg. Az összefüggés a humán és csimpánz Y kromoszómák között viszont darabokra robbant."

Már a kísérletek előkészítésénél is feltételezték, hogy a két genom itt nagyobb eltérést fog mutatni a magasabb mutációs ráta miatt. Ekkora különbségre azonban nem számítottak. A magyarázat szerint a gyorsabb mutációt az erős szelekciós nyomás is segíti. Az Y-on kódolt gének ugyanis nagyrészt a férfi nemi jellegekért, különösen a hatékony spermaképzésért felelősek, ami a sikeres szaporodáshoz elengedhetetlen. Egy előnyös génekkel megáldott hím ugyanis néhány generáció alatt nagyon nagyszámú utódot hozhat létre, míg nála csak egy kicsivel kevésbé sikeres típus csak lényegesen kevesebbet. Ez különösen igaz a csimpánzokra ahol a nőstény az ivarzási periódusban gyakran több hímmel is párosodik a biztos megtermékenyülés érdekében. Így ott a leghatékonyabb hím Y kromoszóma nagyon rövid idő alatt elterjed az egész populációban.

"Az Y tele van meglepetésekkel" nyilatkozta Page, "amikor megszekvenáltuk a csimpánz genomot, arra számítottuk, hogy megértjük mi miért beszélünk nyelveket és miként lettünk képesek a költészetre. Az egyik legdrámaibb különbség azonban úgy tűnik a spermaképzésben van."

Forrás:
Nature
Sciencedaily

Chimpanzee and human Y chromosomes are remarkably divergent in structure and gene content; Hughes et al. doi:10.1038/nature08700

Az orosz űrügynökség vezetője egy rádióinterjúban jelentette be, hogy tervbe vették az Apophis aszteroida eltérítését. Az űrszikla a közeljövőben többször megközelíti majd a Földet, 2026-ban például jóval a Hold pályáján belülre kerül. Bár a NASA számításai szerint az ütközés valószínüsége mindössze 4 a millióhoz, az orosz illetékesek szerint nem lehet kockáztatni több millió ember életét.

Anatoly Perminov a Roszkozmosz vezetője még december végén a Golos Rossii rádiónak nyilatkozva jelentette be, hogy az Apophis aszteroida a Földbe csapódhat 2036-ban. Oroszország pedig tervezi a veszély elhárítását, bár hozzátette, "atombombák kizárva". A bejelentés meglepte a többi űrhatalmat, ugyanis az Apophis pályája a jelenlegi számítások szerint nagy valószínüséggel elkerüli a Földet mind 2029-ban, mind pedig 2036-ban.

"Emberek élete forog veszélyben, és több százmillió dollárt kellene fordítanunk egy rendszer kifejlesztésére ami megelőzheti az ütközést, semmint hogy karba tett kézzel várjuk százezrek halálát." Jelentette ki Perminov, egy következő mondatában azonban négy évet tévedve 2032-re jósolta a kataklizmát, hozzátéve, hogy a dátumra nem emlékszik pontosan.

Már jó ideje foglalkoztatja a kutatókat, hogy miképpen lehetne elkerülni egy esetleges armageddont. Bruce Willis felküldése egy űrsiklóval és egy olajfúró csapattal nagyon valószínűtlen, egyrészt mert az űrsiklók a Holdig sem tudnak eljutni, másrészt mert egy aszteroida felrobbantása nem oldja meg a problémát. Így ugyanis egy nagy meteor helyett több kisebb csapódna a Földnek, a világ számos pontján egyszerre okozva káoszt. Az eddigi ötletek inkább a kődarab eltérítésére öszpontosítottak, ez megvalósítható lenne néhány speciális tolórakétával, vitorlákkal, de akár a szikla átfestésével is. A Nap sugárzása ugyanis másképpen hat az eltérő színű testre, évtizedek alatt megváltoztatva annak pályáját.

Az összeesküvés elméletek kedvelői szerint azonban aki el tud téríteni egy aszteroidát a Földtől, az éppen célozni is tud vele ellenségeire, ez azonban jelenlegi ismereteink szerint megoldhatatlan, mivel ilyen pontos pályaszámításokat nem tudunk végezni.

A közlemény szerint a Roszkozmosz a jövőben együttműködhet a NASA-val, az európai és kínai űrügynökségekkel a közös cél érdekében. A NASA illetékeseit meglepte a kijelentés, hiszen számításaik szerint az ütközés nem fog bekövetkezni. Don Yeomans a NASA Near Earth Object (NEO, a veszélyes aszteroidákat kutató program) vezetője erre reagálva elmondta: "Annak ellenére, hogy az Apophis biztosan nem jelent problémát, bátorító, hogy az orosz űrügynökség szakemberei is dolgozni fognak egy lehetséges eltérítési megoldáson a Földet esetleg a jövőben veszélyeztető aszteroidák ellen". Boris Shustov az Orosz Tudományos Akadémia csillagászati intézetének vezetője is igyekezett megnyugtatni a kedélyeket: "Az Apophis csak egy szimbolikus példa, számtalan más veszélyes objektum van még amikről nagyon keveset tudunk".

Árnyékolja ugyan az ambíciózus terveket, hogy a legtöbb űrügynökség, így a NASA is jelenleg finanszírozási problémákkal kűzd, a NEO is bejelentette, hogy nem tudja ellátni feladatát a jelenlegi költségvetéssel. Az Obama kormányzat előtt három terv fekszik jóváhagyásra várva, ezek egyike embert juttatna egy közeli aszteroidára, ehhez pont kapóra jön a Föld közelében hamarosan elhaladó szikla.

Az Apophis egy 270 méter átmérőjű szikladarab, becsapódása nagyjából 100 ezer atombomba erejével ér fel, ami egy Franciaországnyi terület megsemmisítését jelenti. Az ütközést valószínüleg heves vulkáni tevékenység és földrengések kísérnék, valamint a becsapódás során forró hamueső hullhatna akár jóval nagyobb területen is. Amennyiben az aszteroida a Csendes-óceánba érkezik, úgy óriási szökőárat indítana, mely egy hatalmas vízfalként csapódna a partvonalnak, jelentős károkat okozva a partmenti városokban.

A NASA jelenlegi számításai szerint a 2036-os ütközés esélye jelenleg mindössze 1:250.000, pontosabbat 2029-ben tudnak mondani, amikor a kődarab újból megközelíti a Földet és pályája módosul. Az Apophis akkor a Föld körül keringő egyes műholdak pályáján belül fog elhaladni, és ha áthalad egy apró területen (ún. gravitációs kulcslyuk), akkor útja a végzetes ívre módosul, 7 évet hagyva a felkészülésre. A szakemberek szerint azonban ennek az esélye olyan kicsi, hogy a katasztrófa valószínüsége elhanyagolható.

Az ismert meteorok közül az 1908-as Tunguz meteor szerencsére lakatlan területre ért, azonban itt is több, mint 80 kilométeres körzetben tarolta le a tajgát. Ennél az Apophis nagyobb, azonban a dinoszauruszokat kipusztító középidei meteornál lényegesen kisebb. Hasonló méretű aszteroidák nagyjából minden 1300 évben megközelítik bolygónkat.

Forrás:
Space.com
Pravda
AP
The Wall Street Journal
 

Szokatlan rákfajt fedeztek fel kutatók Tajvan partjainál. A tengeri állat élénk piros alapon fehér pöttyökkel tarkított, és határozottan emlékeztet egy földieperre. Az egyetlen befogott élő példányról készült képek pillanatok alatt bejárták a világhálót, az eper-rák máris nagy népszerűségnek örvend.

Ho Ping-ho professzor a National Taiwan Ocean University mukatársaként valójában egy tartályhajó katasztrófa ökológiai hatását mérte fel éppen a Kenting nemzeti parkban amikor különös új állatfajra bukkant. A szennyezés hatását a part közelében vizsgálva ugyanis először egy már elpusztult, majd egy alig élő egyedet fedezett fel az eperszínű rákból. "Szerencsére az olajszivárgás a hajóroncsból nem volt súlyos, különben a két rák szennyezéssel lett volna borítva, és elkerülte volna a figyelmünket" nyilatkozta a professzor.

A két példány nagyjából 2,5cm átmérőjű (tehát méretre is nagyjából egy epernyi), és az eddigi vizsgálatok alapján új fajnak tűnik. Bár külsőre hasonlítanak a szintén földieper-ráknak vagy vörös bokszoló ráknak nevezett Neoliomera pubescens-hez, attól megkülönbözteti őket a szélesebb és eltérő formájú páncél. Az állatról készült képek máris bejárták a világot, és teljesen új értelmet adnak a "tenger gyümölcse" kifejezésnek. Ho nyilatkozata szerint egy részletesebb tanulmány készül az egyelőre még névtelen rákfajról, ami a Crustaceana nevű szaklapban lesz majd olvasható. Megjegyezte továbbá, hogy a felfedezés felhívja a figyelmet Tajvan partjainak élőviágára is, ahol nagyszámú egzotikus állatfaj vár még felfedezésre, mielőtt végleg eltűnik a föld színéről.

Forrás:
Treehugger.com
Los Angeles Times