Négy üstökös Napba csapódását örökítette meg a SOHO napfigyelő műhold. Az űreszköz március 12-én rögzített egy égitestet amely a csillagunkba zuhant, a további vizsgálatok pedig egy nappal előtte egy apróbb, majd egy nappal később két további üstököst mutattak végzetes pályájukon. A kődarabok valószínüleg egy nagyobb egység széthasadásából keletkezhettek.

Néggyel kevesebb üstökös maradt naprendszerünkben. A SOHO (Solar and Heliospheric Observatory) napfigyelő műhold a héten megörökítette amint négy Kreutz napsúroló üstökös zuhan központi csillagunkba. Ez nem az első eset, hogy a csoport tagjai a Napba csapódjanak, a napsúroló üstökösök ugyanis - nevükhöz hűen - akár a Föld-Hold távolságnál is jobban megközelíthetik a csillagot perihéliumukon, hogy aztán ismét a naprendszer külső régiói felé induljanak. Azonban akár apróbb változások is a pályáikban végzetessé tehetik ezt az utat, ennek példáját rögzítették a műszerek március 11-13-án.

A Kreutz üstökösök feltehetően egy óriás szétdarabolódásából keletkezhettek többszáz évvel ezelőtt, nevüket az elméletet felállító Heinrich Kreutz, német csillagászról kapták. A csoport több látványos üstököst tartalmaz, ide tartozik például az utóbbi ezer év legfényesebb üstökösének tartott Ikeya-Seki, amely 1965-ben Japánban a déli napfényben is szabad szemmel is látható volt az égen.

A SOHO mostani adatainak kiértékelése során először a 12-ei testre figyeltek fel, ez volt ugyanis a legfényesebb az észleltek közül, azonban a felvételek alaposabb elemzése során előbb egy kisebb, majd végül két további apró magot azonosítottak. A fenti videón az üstökösök balra lentről közelítenek (kiemelve). Az első darab becsapódása után egy napkitörés is megfigyelhető balra fent, jobbra lent pedig a pályáján haladó Merkúr látható. A kamera magát a Napot a kép közepén kitakarja, az ugyanis túl fényes lenne a korona, illetve a közelítő égitestek megfigyeléséhez.

A SOHO az amerikai és az európai űrügynökség közös fejlesztése. 1995-ös fellövése óta végzi folyamatosan Napunk megfigyelését egy Föld-Nap közötti egyensúlyi pontból. A műhold küldetését 1998-ban meghosszabbították, és bár egy antennamotorja már nem működik, küldetését így is jelentősen túlteljesíti. Munkája során eddig több, mint 1500 üstököst fedezett fel, és jelentősen hozzájárult a napkorona dinamikájának jobb megismeréséhez. A SOHO feladatát a jövőben a múlt hónapban felbocsátott SDO (Solar Dynamics Observatory) veszi majd át.

Forrás:
Wired
Spaceweather
 

A német BASF vegyipari cég Amflora nevű génmódosított burgonyájának termesztését hagyta jóvá a héten az Európai Bizottság. Az újfajta burgonya gumója az átlagosnál több keményítőt tartalmaz, amit különféle ipari folyamatokban és állati takarmányokban terveznek felhasználni. Több európai környezetvédő csoport máris hevesen tiltakozik a határozat ellen.

Közel 13 év várakozás után második GMO-ként jóváhagyta az Európai Bizottság a génmódosított Amflora burgonya termesztését az EU-ban. A növényt kifejlesztő német BASF, Európa egyik legnagyobb vegyipari cége, nagy áttörésként értékeli a döntést amely számos ipari folyamatot egyszerűbbé tehet. Az Amflora ugyanakkor már évek óta egy politikai forró krumpli, ugyanis környezetvédő szervezetek, például a Greenpeace hevesen támadják az EU-t amiért szerintük egy potenciálisan veszélyes GMO termelését tették lehetővé.

Az Amflora genomját úgy módosították, hogy a növény gumójában kizárólag amilopektin keményítőt raktározzon. A közönséges burgonya ugyanis eredetileg amilóz és amilopektin keverékéből álló keményítőt termel, emiatt termesztik elsősorban a növényt. Az ipar számára azonban több folyamathoz a tiszta amilopektin hasznosabb, a tisztítás pedig költséges folyamat. A BASF fejlesztése ezen segít, a gumókból kinyert tiszta vegyülettől pedig a papírgyártásban például a lapok fényesebbek lesznek, de ragasztókhoz és más termékekhez is használják az anyagot. Az Amflora termesztését már idén megkezdik Csehországban és Németországban, majd később Svédországban és Hollandiában is bevezetik. A BASF tájékoztatása szerint (podcast) az új növényt kizárólag ipari célokra és állati takarmányként hasznosítják, emberi fogyasztásra nem szánják.

Eddig mindössze egyetlen génmódosított növény, a Monsanto MON 810 kukorica termesztése volt engedélyezett az unióban, ezt jelenleg Spanyolországban, Portugáliában, Csehországban, Romániában és Szlovákiában termesztik. A MON 810-et még 1998-ban hagyták jóvá, azonban az akkori heves tiltakozások hatására további növények nem kerültek a listára. A GM párti termelők és szakemberek szerint a mostani új döntés komoly előrelépés, ugyanis az Amflora engedélyezésével egyidőben további három GM kukorica forgalmazását engedélyezték Európában, termesztésüket azonban egyelőre nem.

Bár az EB döntése nem kötelezi az egyes országokat, számos tagállam máris jelezte ellenvetését a döntéssel szemben. Olaszország például eltökélt a GMO mentesség mellett, Bulgáriában pedig átfogó kampányt kezdtek a génmódosított termékek határon kívül tartásáért. Az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek kérdésre válaszolva kijelentette: "Általános értelemben ellene vagyok [a GM élelmiszereknek] mert a hosszú távú hatásokat nem ismerjük." "De ezt a csatát nem nyerhetjük meg"  - utalt a politikus arra, hogy ha Európa GM mentes marad, akkor mezőgazdasága idővel hátrányba kerül a világ más országaival szemben.

Zöld szervezetek szintén tiltakoznak a döntés ellen. Egy walesi csoport (GM Free Cymru) például nyílt levélben fordult a döntéshozókhoz, melyben további vizsgálatokat kérnek az engedélyezés előtt. A levelet többek között az a Dr Pusztai Árpád is aláírta, aki már a kilencvenes évek közepe óta az egyik legismertebb GM ellenes tudós, és több vitatott kísérletet végzett egyes génmódosított növények káros hatásának kimutatására. Az AFP-nek nyilatkozó Friends of the Earth szervezet szerint pedig "ez egy szomorú nap az európai polgárok és a környezet számára." Szerintük ugyanis az Amflora "egy vitatott antibiotikum rezisztencia gént hordoz amiről nem lehet garantálni, hogy nem lép be a táplálékláncba." Marco Contiero, az EU egyik agrárpolitikai tanácsadója, Greenpeace tag szintén élesen bírálta a döntést. Amint kifejtette, az Amflorát 15 éve fejlesztették ki, az antibiotikum rezisztenciákkal való jelölést manapság már nem alkalmazzák GM növények készítésekor. "Az összes módszer közül ez a legproblémásabb" - nyilatkozta.

A kritikákra reagálva az EB kiemelte, hogy alapos vizsálatoknak vetették alá a növényt, ezeknek pedig az Amflora megfelelt. Ennek ellenére csak szigorú szabályozás mellett engedélyezik a burgonya kultiválását. A GM növényeket például a többitől elkülönítve kell termeszteni, és még azelőtt be kell takarítani, hogy magokat hoznának.

Forrás:
AFP
BBC News
The New York Times
Reuters

Több mint 270 darab finoman vésett strucctojás darabot fedeztek fel régészek Dél-Afrikában. A leletek nagyjából 60 ezer éve keletkezhettek, és feltehetően az első szimbólumokat viselik amiket ember valaha alkotott.

Fokvárostól nem messze északra található a Diepkloof sziklaeresz, amely közel 60 ezer éve rejtegeti akkori lakóinak nyomait. A homokkőből álló természetes menedék igen előnyös helyen fekszik, remek kilátást ad a Verlorenvlei folyóra és mindössze 17 kilométerre fekszik az Atlanti-óceán partjától.

Régészek a lelőhey feltárása során mintegy 3,6 méteres mélységig ástak le, és több rétegben is finoman vésett tojáshéjakat találtak. Összesen több, mint 270 töredéket különítettek el, ezek legalább 25 különböző strucctojásból származnak.

A leletek különlegessége, hogy mindegyikük apró rovátkákkal borított, melyek a kutatók szerint valamilyen szimbólumrendszer elemei lehetnek, talán valamilyen grafikus kommunikáció részeként. "A motívum két párhuzamos vonalból áll, melyek valószínüleg teljes kört alkottak, de nem áll rendelkezésünkre a tojások teljes képe." Mondta el a BBC-nek Dr Pierre-Jean Texier a Bordeaux-i Egyetem munkatársa. " A vonalak derékszögben vagy ferdeszögben apró rovátkákkal vannak összekötve. A motívumot ismételve a korai emberek valamit közölni akartak. Talán egy személy vagy csoport identitását fejezték ki vele" - vélekedik a tudós.

A tojáshéjak ugyan korántsem a legkorábbi ismert műalkotások, de valószínüleg az elsők amik szimbólumokat használnak, azaz egy jelképpel valamilyen más fogalmat jelölnek. A szintén dél-afrikai Blombos barlangból is előkerültek például átlyukasztott kagylók, vésett vörös okker darabok és metszett csontékek melyeket feltehetően zsinegekre kötve hordtak ékszerként elődeink. Ezek nagyjából 75 ezer évesek, Algériából pedig 100 ezer éves töredékeket is ismerünk. Még ezeknél is idősebbek azok a vörös okker maradványok, melyeket Pinnacle-foknál találtak (szintén Dél-Afrikában) és korukat 165 ezer évesre teszik a szakemberek. Ezek azonban feltehetőleg csak esztétikai okokból készültek, azaz a rajtuk található minták csak dekorációként szolgáltak.

A Diepkloof leletek azonban nagy számban kerültek elő és jellegzetes létraszerű mintázataik többezer éven keresztül népszerűek voltak. A generációkon át megőrzött minta, a pontos kialakítás és a nagyszámú lelet együttesen arra utal, hogy puszta dekorációnál többről van szó. Ha ez igaz, akkor ezek a leletek lehetnek a legkorábbi emlékeink az emberre nagyon is jellemző szimbólumrendszerekről.

Mivel néhány töredéken az is látszik, hogy a tojásokat kilyukasztották, így esetleg edénynek készülhettek eredetileg a tárgyak. Készítőjük kifinomult technikára utal, hogy a strucctojást használta alapanyagnak, az ugyanis igen kemény, és csak precíz munkával lehet a képeken látható mintákat elkészíteni rá. Szintén különleges, hogy a minták hosszú időn keresztül változatlanok, a kutatók ebből arra következtetnek, hogy gondosan szabályozták a minták kialakítását elődeink. A lelőhelyen néhány kőeszköz is előkerült, melyek anyaga arról tanúskodik, hogy az ideális szerszámokért akár 40 kilométerre is elmentek használóik.

A Diepkloof sziklaeresz felsőbb rétegeiből fokozatosan eltűnnek a vésett tojáshéjak, átadva a helyüket további kőeszközöknek, míg a hely el nem néptelenedett. A műalkotások tehát már hatvenezer éve is nyomot hagytak alkotójukról, pontos üzenetük megfejtésére azonban még várnunk kell.

Forrás:
BBC News
Science News

A Howiesons Poort tradition of engraving ostrich eggshell containers dated to 60,000 years ago at Diepkloof Rock Shelter, South Africa. Texier et al. PNAS, 2010 Mar 1. PMID: 20194764

2010 február 14-e a tigris évének első napja a kínai holdnaptár szerint. Azonban míg az újévet a távolkeleten díszes ceremóniák köszöntik, addig a jelképezett állatnak nem sok oka van az ünneplésre. A jelenlegi becslések szerint ugyanis 3200 alá csökkent a vadon élő tigrisek (Panthera tigris) száma a világon, és a megmaradtak is Ázsia különböző szegleteiben apró csoportokban élnek. A WWF ezért a holdnaptárhoz igazodva meghirdette 2010-ben a tigris éve programot, melynek célja, hogy 2022-re (a következő tigris évére) megduplázzák a vadon élő állományt.

A tervet "dupla vagy semmi" névvel is illetik, ugyanis ha nem sikerül megfordítani a folyamatot, akkor tíz éven belül az állatkertekbe szoríthatjuk vissza a dzsungel királyát. Már így is több tigris él például az Egyesült Államok állatkertjeiben, mint vadon az egész világon, és míg az állatkerti példányok száma stabilan nő, addig ez egyáltalán nem mondható el vad társaikról.

1940 óta a tigris 8 ismert alfaja közül három halt ki biztosan (a jávai, a bali és a kaszpi), a dél-kínai tigrist pedig 25 éve nem látták. Ennek egyik oka, hogy még a legutóbbi tigris éve (1998) óta is nagyjából 40 százalékkal csökkent az állatok élettere, emellett pedig értékes bundájuk és gyógyerejűnek tartott csontjaik miatt még napjainkban is vadásszák őket. Védelmüket tovább nehezíti, hogy egyik alpopuláció mérete sem haladja meg a 250 főt, így egyre nő az állatok között a beltenyésztettség is.

A szaporodó rossz hírek mellett azonban bizakodásra is van ok. A világbankkal közreműködve ugyanis 13 érintett ország a WWF égisze alatt fogott össze a népszerű ragadozók megmentéséért. Az elhatározás komolyságát jelzi, hogy Oroszországot például Vlagyimir Putyin, a világbankot pedig annak jelenlegi elnöke, Robert Zoellnick képviseli a megbeszéléseken. A részt vevő kormányok komoly lépéseket fontolgatnak a tigrisállomány megduplázásáért, és a WWF illetékesei szerint "még soha sem volt ennyi ambíció és magas szintű elkötelezettség" az ügy érdekében mint most.

Az állatok jobb megismerése végett már tavaly megugrott a tigrisek lakta területeken kihelyezett automata fotócsapdák száma, melyek segítségével már több állatot sikerült megörökíteni. A felvételeken fiatal állatok is szerepelnek, ráadásul több kép kitermés alatt álló erdőkben készült. Ebből a biológusok arra következtetnek, hogy a ragadozók akár telepített erdőkben is otthonra tehetnek szert. (A lenti filmen pedig egy szumátrai tigris két kölykével tanulmányozza behatóan a kamerát.)

A WWF honlapján egy 10 forró pontot tartalmazó térképet tett közzé, ami felhívja a figyelmet a tigriseket jelenleg a leginkább veszélyeztető problémákra, a komolyabb döntésekre azonban az őszre tervezett vlagyivosztoki nemzetközi konferencián kerülhet sor. Addig is, a WWF honlapján a "Tigris éve" program tájékoztat a legújabb fejleményekről.

Forrás:
WWF (2)
The Guardian
 

Egy 4000 éves eszkimó hajfoszlányaiból sikerült dán kutatóknak összeállítani az első ősi embergenomot. Ezzel elkészült az első teljes humán DNS szekvencia amely nem ma élő embertől származik, ugyanakkor ez a legnagyobb összefüggő örökítőanyag amit valaha is sikerült egy régészeti leletből kinyerni. A kísérlet során alkalmazott módszer kihalt állatok genomjának feltérképezésétől mára eltűnt népcsoportok embertani megismeréséig számos alkalmazást rejt.

Inuk az eszkimó nagyjából 4000 évvel ezelőtt Grönland partjainál élte életét. Az utókorra nem sok emléket hagyott, létezéséről csak egy hajcsomó és néhány csontdarab árulkodik, melyeket Dán kutatók ástak ki 25 éve Qegertasussukban. Bár a test nem maradt fenn, az állandóan fagyott föld még a néhány foszlányban is elegendő DNS-t őrzött meg napjainkig ahhoz, hogy tudósok meghatározhassák Inuk teljes genomját.

A feladatot Eske Willerslev, dán genetikus segítségével sikerült megoldani, aki az utóbbi években több áttörést jelentő eredményt mutatott fel a paleogenetika terén. Még 2003-ban ő volt az aki az akkori legkorábbi DNS darabot izolálta, különféle állati és növényi mintái között ugyanis egy majd 400 ezer éves szekvenciadarab is helyet kapott. Különlegességként mammut és bölény DNS-t is sikerült izolálnia, azonban az akkori technikákkal a teljes genomot nem tudták összeilleszteni. 2007-re azonban már 800 ezer éves örökítőanyagokat is a birtokukban tudhattak, és bebizonyították hogy Grönland, nevéhez méltóan egykor valóban sűrű erdőkkel borított terület volt. A rákövetkező évben megkövesedett emberi ürülékből mutattak ki 12500 éves DNS-t, ami a legkorábbi valaha is meghatározott emberi nukleinsav.

Mindezeken túltesz azonban az a közel 3 milliárd meghatározott bázispár, ami a most publikált teljes eszkimó genomot alkotja. Magáncégek támogatásával és kínai kollégák közreműködésével mindössze néhány hónap alatt elkészült a 80%-os lefedettségű géntérkép. Ez azért is nagy szó, mert az első humán genom kevesebb mint 10 éve készült el, és annak előállítása még hosszú évekig tartott. Az azóta robbanásszerűen fejlődő szekvenálási eljárásoknak hála azonban mára új eszközzel bővült a régészek és antropológusok fegyvertára.

A most publikált ősgenom birtokában ugyanis számtalan tulajdonság mondható el Inukról, akár úgy is, hogy szinte semmilyen kézzel fogható emlékünk nincs róla. Az eszkimó még a nevét is a kutatóktól kapta, az inuk szó a grönlandi inuit nyelven ugyanis embert jelent.

Inuk tehát barnás bőrű volt, barna szemekkel és lapátfogakkal, vércsoportja A+. Fekete haja valószínüleg nem védte nagyon fejét a hidegtől, kopaszodásra ugyanis kifejezetten hajlamos volt (bár az is igaz, hogy a fennmaradt hajfoszlányok alapján valószínüleg fiatalon hunyt el, mielőtt a kopaszság jelentkezhetett volna). DNS-éből még akár az is megállapítható, hogy fülzsírja száraz volt, így bizonyos fertőzéseket könnyen elkaphatott. Érdekes módon génjei a hideg éghajlathoz való alkalmazkodást is mutatják, amely azért különös, mert ősei csak néhány generáció óta élhettek a fagyosabb északon.

Hősünk az úgynevezett saqqaq népcsoporthoz tartozott, amely az egyik legkorábbi ismert kőkorszaki eszkimócsoport. Legközelebbi rokonai nem a ma a térségben élő inuitok, hanem a jobbra látható korjakok és csukcsok közül kerülnek ki, akik Kelet-Szibériában élnek napjainkban is. Inuk ősei tőlük váltak el, hogy nagyjából 5500 éve átkeljenek a Bering-szoroson és Amerika érintésével Grönland partjainál telepedjenek le. Mivel ekkor már az állandó szárazföldi összeköttetés Ázsia és Amerika között megszűnt, a saqqaqok valószínüleg jégtáblák és szigetek között hajózva, vagy jégen át jutottak el az újvilágba, évezredekkel az első emberek után.

Az Inukéihoz hasonló vizsgálatok feltehetően rengeteg új információt szolgáltathatnak majd népcsoportok vándorlásáról és őseink eddig meghatározhatatlannak hitt tulajdonságairól. Emberek vizsgálata mellett azonban kihalt állatok genomjaik feltérképezésére is lehetőséget ad a most kikísérletezett eljárás. Több tudós azonban egyelőre szkeptikus a genetikai régészettel kapcsolatban, hiszen a minták leginkább akkor maradnak fenn, ha fagyasztva vészelik át az évezredeket, a történelem előtti ember azonban inkább a melegebb éghajlaton volt jellemző. Ez azonban nem tántorítja el Willerslevet és kollégáit attól, hogy további leletek genetikai állományát tárják fel, új oldalát ismerve meg ezzel elődeinknek.

Forrás:
Times Online
Nature

Ancient Human Genome Sequence of an extinct Palaeo-Eskimo, Rasmussen et al., Nature 463, 757-762 (11 February 2010), doi:10.1038/nature08835  

A középső Jurából származó pókok rendkívül épen fennmaradt kövületeit fedezték fel az észak-kínai Daohugouban. A finom hamuba ágyazott állatok lenyomata olyan pontosan fennmaradt, hogy még a lábaikat borító finom szőrök is remekül láthatóak maradtak. A leletek meglepően hasonlítanak a ma Közép-Amerikában élő Plectreuridae család tagjaira, azonban a jelenlegieknél 165 millió évvel idősebbek és a világ túlsó pontjáról kerültek elő. A kutatók szerint ez azt bizonyítja, hogy a csoport már a dinoszauruszok korában is nagyon sikeres és az egész világon elterjedt volt.

165 millió évvel ezelőtt fenyőfélék, cikászok és páfrányok között szövögethette hálóját a fent látható plecteurid pók. Valószínűleg ez korántsem lehetett ritka látvány akkoriban, a belső Mongóliából származó leletek tanulsága szerint ugyanis a csoport számos képviselője élhetett ezidőtájt a térségben.

A pókok puha váza azonban nagyon ritkán fosszilizálódik, így kivétes szerencse hogy a mostani leletek fennmaradtak az utókornak. Az élőlényeket ugyanis finom hamu borította be elpusztulásukkor, ami nem roppantotta össze testüket, hanem fokozatosan megszilárdult körülöttük. Az apró szemcsék pedig olyan pontosan megőrizték a valaha volt ízeltlábúak maradványait, hogy a kutatók mikroszkóppal is könnyedén vizsgálhatják a részleteket. Ahogy a mostani felfedezést jegyző Paul Selden (University of Kansas) sommásan megfogalmazta: "Ráközelítesz a mikroszkóppal és bingó! Ez fantasztikus."

A most leírt Eoplectreurys gertschi alapos tanulmányozás után nem sokban különbözik mai rokonaitól, amely arra utal, hogy nagyon keveset evolválódott a Jura óta. A mindössze 5mm-es lenyomat felületes szemlélő számára egyenesen egy mai póknak is tűnhet. A jelenség oka az lehet, hogy már a középidőben is hatékonyan működhettek ezek az állatok és feltehetően akkor szélesen elterjedtek voltak. A körülmények azonban napjainkban csak Costa Rica, Kuba, Mexikó és Kalifornia térségében ideálisak ezeknek az élőlényeknek, itt viszont úgy tűnik a jól bevált konstrukció manapság is remekül működik.

A felfedezést Selden kínai kollégájával, Diying Huang-gal tette közzé a Naturwissenschaften szaklapban a héten. Emellett az eset apropóján egy összefoglalót is kiadtak a Biological Reviews hasábjain amely számos remek fosszíliát mutat be és rendszerezni igyekszik a mai pókok őseiről rendelkezésre álló tudásunkat.

Forrás:
Wired
Naturwissenschaften
Biological reviews (PDF)
 

Ma hajnalban helyi idő szerint 4:14-kor sikeresen útnak indult a nemzetközi űrállomásra az Endeavour űrrepülő a floridai Kennedy űrközpontból. A kilövést élőben magyarul is közvetítette a Galileo Webcast (köszönet a Cydonia blognak a linkért). Feltehetően ez volt az űrsiklók utolsó éjszakai indítása, így számtalan fotós igyekezett megörökíteni az eseményt. Így tett a fenti képet készítő James Vernacotola is, aki több mint 100 kilométeres távolságból fényképezte le az ég felé törő űrhajót egy hídról.

Az Endeavour 14 napos küldetése során többek között a Tranquility modul kiépítéséért lesz felelős. Ez az elem a legkifinomultabb létfenntartó rendszer amit valaha az ember az űrbe juttatott. A Tranquility ugyanis egymaga vízbontással oxigént állít elő, a szennyvíz és a levegő tisztításáért és újrafelhasználásáért is felelős és emellett még számos egyéb folymatot is ellát az ISS-en.

Az asztronauták három űrsétájuk során apróbb szerelések mellett az olasz fejlesztésű Cupola modult is felszerelik majd Tranquility-re, amely lényegesen egyszerűbbé teszi majd az űrállomáson dolgozók életét. A modul ugyanis számos ablakával egy kilátópontként szolgál majd ahonnan egyrészt irányítani lehet az ISS számtalan külső műszerét és jobban látni a közeledő járműveket, másrészt a Földet is alaposabban meg lehet majd figyelni. Az űrhajósok eddig apró lyukakon kémlelve tudták csak szemmel tartani a közeledő űrsiklókat, valamint maximum a Destiny modul 50cm-es ablakát használhatták hogy bármit lássanak a külvilágból. A Cupolát készítő Alenia Spazio cég szerint új fejlesztésük egyszerűen a legnagyobb ablak a világűrre. Ebben igazuk is lehet, hiszen a két méteres modul hét ablakából minden irányba kilátás nyílik. Az elem beszerelésével 90% közelébe ér a nemzetközi űrállomás felépítettsége, amely még feltehetően legalább 10 évig végzi majd folyamatosan feladatát.

Forrás:
ESA
NASA (PDF)
 

A képen látható üstökösszerű képződményre (nagyobb kép) Január 6-án figyeltek fel a csillagászok. A P/2010 A2 jelű objektumot először a LINEAR kamerája érzékelte, a kutatók azonban nem tudták megmagyarázni a látottakat. Ezért néhány napja a Hubble űrteleszkópot is a jelenség megfigyelésére állították és a fenti fotót kapták.

"Az igazság az, hogy még mindig küszködünk azzal, hogy megmagyarázzuk mit is látunk," nyilatkozta Davit Jewitt a University of California munkatársa a Reutersnek. Valószínűsítik, hogy a jelenség két aszteroida nemrég bekövetkezett ütközésének eredménye. Ha ez így van "akkor ez az első eset hogy aszteroidák ütközését megfigyelhetjük, tulajdonképpen épp a kritikus pillanatban" - tette hozzá a tudós.

A jelenlegi elképzelés szerint egy, az úgynevezett Flora családba tartozó kődarab találkozott egy másik aszteroidával. Valószínüleg frontálisan egymásba csapódott a két űrszikla, egyenként akár 5km/s sebességgel (azaz nagyjából ötször gyorsabban mint egy kilőtt puskagolyó). Az esemény hatására mindkét résztvevő nagyrészt megsemmisült, csak egy központi kb 120m-es mag maradt meg. A por különleges X alakban áramlik szét a karambol helyszínéről, melyre még nem találtak magyarázatot. A hosszú csóva azonban nagy valószínüséggel a Nap sugárzása miatt alakul ki.

Az események bolygónktól mintegy 140 millió kilométerre, a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben történtek. A kutatók feltételezik, hogy az aszteroidák ehhez hasonló folyamatos ütközések során morzsolják el egymást. Egyes kődarabok azonban bolygókba csapódhatnak, például szintén a Flora csoportba tartozhatott az a meteor amely a dinoszauruszok kihalását okozhatta 65 millió éve.

Forrás:
Hubblesite
Reuters

Január közepe a nyári bőség ideje a Dél-Amerika körüli vizekben, különösen Patagóniánál gazdag ilyenkor az Atlanti-óceán napfényben és tápanyagokban. Egyrészt a Malvinas áramlás hoz ilyenkor hűvös, de nyersanyagban dús vizet az Antarktisz felől és teríti azt el az újvilág keleti vonala mentén, másrészt a mélyből is felfelé tör itt egy áramlás a kontinentális lemezhez érve, fontos vassal látva el a napsütötte rétegeket. Végül a La Plata folyó szállít szintén ide nitrogént a szárazföld belsejéből, és épp képünktől északra találkozik a tengerrel. Ezek együttesen ideális feltételeket teremtenek az algák elszaporodásához, mely néhol akkora méreteket ölt, hogy az óceán még az űrből is zöldnek tetszik.

Az errefelé gyakori Coccolithophorák például kihasználva az alkalmat hatalmas mennyiségben jelennek meg rövid idő alatt. Az egyes mikroszkopikus élőlények növekedés közben vastag lapokból álló mészvázat képeznek, melyen fehéresen törik meg a fény és adja a világosabb kékes területek színét a képen. A zöldért az ezernyi más fitoplankton által felhalmozott klorofill a felelős, amely a napfény energiájának felfogását végzi. A további színekért pedig a tenger mélyéről felkavart iszap, és a folyók és szelek által idehordott por a felelős, hatalmas festménnyé alakítva a tájat.

A fenti kép ugyan több száz kilométert lefed, mégis csak egy részletét mutatja a teljes algavirágzásnak. A NASA Aqua műholdjának mérsékelt felbontású kamrája ugyanis több mint ezer kilométer hosszan örökítette meg a színesen kavargó óceánt. A teljes fotó itt érhető el (8Mb, JPEG), és lenyűgözőnek mutatja a nyarat Amerika déli csücskénél az óceánban.

Forrás:
NASA Earth Observatory

Hogyan kezeljük hatalmas, összetett hálózatok változását? Tette fel a kérdést Martin Rosvall és Carl T. Bergstom a PLoS ONE nevű tudományos szaklap legújabb számában. A folyamatos változás ugyanis a legtöbb bonyolult rendszerre jellemző, a biológiától kezdve a technikán és a közgazdaságon át magáig az egész tudományig. Például változnak kapcsolatok élőlényekben és közöttük is, de a szállítmányozási útvonalak mintázatai is folyamatos mozgásban vannak, legyen az földön, vizen vagy levegőben. Ehhez hasonlóan a pénzügyi világ ezernyi jellemzője is egyik napról a másikra akár drasztikusan megváltozhat és állandó változásban lehet, ahogy valójában az egész tudomány és az új felfedezések mintázata is megállás nélkül alakul.

A szakemberek eddig hálózatok és csoportosítások segítségével igyekeztek rendet vágni az ilyen óriási adathalmazokban, azonban nem teljes sikerrel. Különösen nehéz elkülöníteni ugyanis a valódi trendeket a véletlenszerű fluktuációktól. Az agyforraló problémán Rosvall és Bergstom most a statisztikában már eddig is széleskörben alkalmazott bootstrap módszerrel és szignifikáns csoportok keresésével talált sikeresen fogást. Technikájuk bemutatására készítettek 7000 tudományos cikkből egy hálózatot, amelyben a képen látható kategóriákat figyelték meg (az ábra ide vagy a képre kattintva nagyobb lesz).

Elemzésükből például kitűnik, hogy a modern idegtudomány mindössze néhány év alatt egy interdiszciplinális különlegességből egy önálló ággá nőtte ki magát (köszönhetően többek között magyar kutatók sikereinek is). Nem mellékesen a két amerikai munkájának eredményeként egy látványos megjelenítését kapjuk az elmúlt néhány év tudományos trendjeinek, az innen letölthető kép az orvostudományt (PDF), a másik pedig a fizikát és kémiát (PDF) összesíti.

Forrás:
Mapping Change in Large Networks. Rosvall M, Bergstrom CT (2010) PLoS ONE 5(1): e8694. doi:10.1371/ journal.pone.0008694