Kutatók minden eddiginél hatalmasabb pókhálókat fedeztek fel Madagaszkáron. A tudomány számára eddig ismeretlen darwin kéregpók folyómedrek felett átívelve akár 25 méterre is kifeszíti fonalát, erre épített kerek hálója pedig 2,8 négyzetméteres is lehet. A gigantikus hálóhoz építője a világ legerősebb pókselymét használja, mely kétszer ellenállóbb más pókokéinál, és valószínüleg a legellenállóbb biológiai anyag a világon.

A kelet-madagaszkári Andasibe-Mantadia Nemzeti Parkban minden eddig ismertnél hatalmasabb hálót szövő pókokat fedeztek fel biológusok. A kutatást vezető Ingri Agnarsson szerint "néhány háló, a legjobb tudásunk szerint, a legnagyobb valaha is feljegyzett pókháló lehet". A darwin kéregpók (Caerostris darwini) a megtisztelő címet ezzel a mindössze néhány hónapja felfedezett Nephila Komaci-tól veszi át, mely amely az eddigi csúcstartó volt.

A darwin kéregpók folyómedrek partján álló fákra készíti hálóját, mely gyakran egyik partról a másikig ér. A meder fölött kifeszített fonalra középen kiterjedt korongháló készül, amely így a folyó fölött repülő rovarokat ejti csapdába. A pók főként apróbb repülő rovarokra vadászik, legyakrabban lepkéket és szitakötőket zsákmányol. A folyók fölötti háló azért különösen hatékony, mert gazdája így olyan élettérben képes vadászni, ahol nincsenek versenytársai. Ehhez azonban kivételes teljesítményre van szükség: a leghosszabb pókfonal (25m) mellett a legnagyobb korongháló (2,8nm) is a most leírt fajhoz tartozik.

A keresztespókok közé sorolt darwin kéregpók pontos leírása éppen Charles Darwin: A fajok eredete című könyvének 150. évfordulójára készült el, innen az állat neve. Maga pók meglehetősen apró, alig 1-2 mindössze néhány centiméteres. Külseje tökéletesen alkalmazkodott a környező fák kérgének mintázatához, így ha nem hálóját javítgatja, szinte észrevehetetlen. Mint sok más pókfajnál, itt is lényegesen nagyobb testű a nőstény, mint a hím. A hímek csak fiatalon készítenek néhány apróbb csapdát, ezután a párzás köti le őket, a rekorder hálókat kizárólag a nőnemű egyedek szövik. Az új faj besorolását nehezíti, hogy megjelenése változatos, legalább hatféle, külsőre meglehetősen különböző változatot írtak le a biológusok a Journal of Arachnology szaklapban megjelent tanulmányukban.

A legnagyobb háló mellett a most felfedezettek a valaha ismert legerősebbek is. A PLoS ONE szaklap cikke szerint darwin kéregpók hálója egyes esetekben akár a 520 MJ/nm terhelést is kibírja, ami kétszer nagyobb mint az eddig ismert más pókfonalaké, és 10x több, mint a golyóálló mellények alapanyagaként is szolgáló kevlaré. A tanulmányt készítő tudósok szerint valószínüleg ez a legellenállóbb ismert biológiai anyag. Biotechnológusok ezért komoly lehetőségeket látnak a pókselyemben, ugyanis szintetikusan reprodukálva azt különleges tulajdonságú új matériákat hozhatnának létre.

Bár a darwin kéregpók készíti a legnagyobb egyéni hálót, valójában sokkal nagyobb pókhálók is léteznek. Ezeket azonban akár több százezer apró pók készíti közös munkával. A leghatalmasabbat ezek közül Texasban fedezték fel 2007-ben, ekkor egy két focipályányi területű szövevényes hálót találtak, amely valószínüleg milliónyi pók együttes eredménye. A nyugtalanítóan nagy háló több megtermett fát is magába foglalt, és néhol még a napfényt is eltakarta az alatta sétálóktól.

Forrás:

Sify news
BBC

Bioprospecting Finds the Toughest Biological Material: Extraordinary Silk from a Giant Riverine Orb Spider. Agnarsson I, Kuntner M, Blackledge TA (2010) PLoS ONE 5(9):e11234. doi:10.1371/journal.pone.0011234

Web gigantism in Darwin’s bark spider, a new species from Madagascar (Araneidae: Caerostris) Matjaž Kuntner, Ingi Agnarsson 2010. The Journal of Arachnology 38:346–356

Tavaly augusztusban indult útjára a Mikron blog, mára pedig az egyik legnagyobb magyar tudományos hírbloggá nőtte ki magát. A születésnap apropóján egy a szokásosnál közvetlenebb bejegyzésben a blog hátterével ismerkedhettek meg.

164 bejegyzés, 541 hozzászólás és több mint százezer oldalletöltés. Egy éve született a Mikron blog, hogy naprakész természettudományos hírekkel szolgáljon, némi alternatívát nyújtva az ismertebb netes újságok sokszor kevésbé részletes cikkeinek.

A Mikron az elmúlt évben természettudományos hírek széles skálájáról igyekezett beszámolni, igéretéhez híven genetikától az űrkutatásig szinte bármiről. A legnagyobb meglepetésemre pedig sokan valóban érdeklődtek az egyes felhozott témák iránt, olyannyira, hogy a blog mind az index.hu címlapját, mind az origo.hu-t többször megjárta, számtalan kisebb híroldallal egyetemben. A blogot emellett több más kezdeményezés, közösség és cég kereste meg ötleteivel, annak ellenére, hogy a tudományos hírek messze nem tartoznak a legolvasottabbak közé a napi sajtóban, és a blogot sehol sem reklámoztam. A Mikron sikere azonban azt bizonyítja, hogy ilyenre is van igény, még akkor is ha az oldal olvasottsága messze elmarad az aktuálpolitikával vagy bulvárhírekkel foglalkozó lapokétól.

A Mikron blog megalkotása és rendszeres frissítése így egy év után hatalmas sikernek tűnik számomra, még nagyobb arányú ráfordított idővel pedig a blog egy igazán nagyszabású oldallá nőhetné ki magát, és akár a népszerűbb témákat felvonultató honlapokkal is felvehetné a versenyt.

Azonban a Mikronon jelenleg egyre nagyobbak a szünetek az egyes bejegyzések között, pedig ennek nem az érdeklődés elvesztése az oka. Valójában ez főképp amiatt van, hogy a blog nyomán egyre gyarapodnak az izgalmas programok amiknek ezen sorok írója tagja lett bejegyzéseinek hála. Molekuláris biológiáról szóló írásaimat már egyre rendszeresebben közli az [origo] tudomány rovata, emellett pedig a Team Puli tagjaként egyre több feladatot látok el, hogy munkánk eredményeképp egy magyar űrszonda juthasson el a Holdra. Ezek mellett sajnos egyre kevesebb energia jut itt új témákkal foglalkozni, rengeteg olyan hírrel találkozom aminek megírására már nem jut idő.

Aki esetleg kedvet érez magában ahhoz, hogy a tudományt másokkal is megismertesse, az jelentkezzen bátran. Mindig vannak kidolgozásra váró friss témák, amik megírásához szívesen adok akár a szélesebb publikum számára nem hozzáférhető anyagokat is. A saját példámból okulva pedig úgy tűnik a Mikron blog remek ugródeszka a leendő újságíróknak is, így aki már csak egy kicsit is lelkes, az keressen meg nyugodtan.

A blogolásról

Mivel ez egy személyes bejegyzés is, ezért álljon itt néhány információ a blog készítéséről. A cikkeket nagyrészt magam készítem (időnként Cheerek volt a segítségemre), az egyes írásokban megjelölt források felhasználásával, általában egyenesen a kutatási anyagokból. Így sokszor még a nagyobb netes portálokat is meg lehet el előzni, ahol az újságírók általában megvárják az első médiaanyagokat, és csak ezek alapján írnak cikkeket. Mivel legtöbbször nem a sajtóanyagokat használom, ezért több lehetséges hibaforrást is kikerülök, kutatóként pedig sokszor olyan adatokhoz is hozzáférek, melyek a nagyközönség számára még nem elérhetők.

Maga a blog változatos helyeken készül, az első bejegyzés egy kambodzsai internetkávézóban született, az egyes cikkek túlnyomó többsége pedig nem Magyarországon íródott. Ez általában nem jelent fennakadást, de például ez a születésnapi írás részben azért késett egy keveset, mert Észak-Koreában nem volt megoldható az internetelérés.

A blogolást összességében egy év után is remek elfoglaltságnak tartom, aki pedig egészen eddig elolvasta ezt a bejegyzést, annak javaslom, hogy látogasson vissza az oldalra gyakran, a jövőben további, immár ismét tudományos témájú bejegyzések várhatók.

Algákkal fotoszintetizáló gőtefélét figyeltek meg kanadai tudósok. A foltos harántfogúgőte fejlődő embrióinak egyes sejtjeiben élő algákat találtak, melyek az állattal együtt szimbiózisban éltek. A jelenség segíthet megérteni miként képesek  a fejlett immunrendszerrel rendelkező gerincesek idegen sejteket befogadni, és ezekkel együttműködni. Ez egyúttal az első alkalom, hogy gerinces élőlényekben fotoszintézist figyeltek meg.

Ritkán fordul elő, hogy egy jól ismert állatfajban teljesen új tulajdonságot fedezzenek fel. Mégis ez történt most a foltos haránfogúgőtével (Ambystoma maculatum), melynek embrióiról bebizonyosodott, hogy fotoszintetizáló algákkal élnek szimbiózisban. A kanadai Dalhousie Egyetemen dolgozó Ryan Kerney eredményei szerint ugyanis a gőtefaj fejlődő embriói sejtjeikben az Oophila amblystomatis nevű algát hordozzák, és azzal szimbiózisban élnek.

A gőtefaj embrióiról még régóta tudták, hogy a zöld egysejtűek segítik a növekedésben. A Kaliforniai Egyetemen már 30 évvel ezelőtt vizsgálták a jelenséget, és arra jutottak, hogy az algákkal ellátott gőték sokkal gyorsabban fejlődnek, mint az enélkül növő társaik. Akkor azonban azt állapították meg, hogy a csak harántfogúgőtéken megfigyelhető algafaj a pete tokjának külső, kocsonyás anyagában tenyészik. Az itt megtelepedő Oophila amblystomatisok (melyeknek nevük is beszédes - "petéhez vonzódó"-t jelent) a fejlődő állatból felszabaduló szén-dioxidot használják, és cserébe oxigént termelnek.

Kerney azonban most nemcsak a petéken kívül, hanem magában a fejlődő állatban is megfigyelte az apró egysejtűeket, amely egyedülálló jelenség a gerincesek körében.  A tudós eredményei szerint a gőte egyes sejtjei magukban hodozzák az algákat, melyek szemmel láthatólag teljesen életképesek a gőtében. A szimbiózis során az alga védelmet kap és nitrogéndús salakanyagokhoz jut az embrióból, cserébe oxigént és szénhidrátokat szolgáltat, melyeket fotoszintézissel állít elő. A jelenséget eddig korallokban és más gerinctelenekben (pl. az Eysia chlorotica nevű csigafajban) sikerült csak megfigyelni, melyek lényegesen kevésbé összetettek egy gerinces állatnál.

Véletlen felfedezés

"Egy hirtelen ötlettől vezérelve készítettem néhány hosszú expozíciós idejű képet fluoreszcencia mikroszkóppal egy kikelés előtti gőtéről" - mondta el a tudós, aki honlapján számtalan különféle állatról közöl hasonló képeket.

Ezzel a módszerrel egy lézernyalábot irányítanak a mintára, az ennek hatására kialakuló fluoreszcens jelet pedig a mikroszkóp rögzíti. Kerney azt tapasztalta, hogy a foltos harántfogú embriója maga is világít, nem csak a burok, így az állat teste is klorofillt tartalmazhat. Ezért elektronmikroszkópra váltott és közelebbről is megvizsgálta az embriót.

"Az algát magukba foglaló gőtesejtek több mitokondriummal veszik körül a szimbiontát" - állapította meg Kerney.

A mitokondriumok sejtjeink erőművei, melyek a szervezetben lejátszódó energiaigényes folyamatokhoz állítanak elő egy univerzális energiatároló molekulát, az ATP-t. Ehhez oxigénre és cukorra van szükségük, így nem meglepő, hogy a fotoszintézis során épp az ezeket az anyagokat előállító algák köré gyűlnek.

A tudósok azonban nem kaptak egyértelmű választ arra, hogy miként kerülhet egyáltalán az alga egy gerinces szervezetébe. A gerincesek ugyanis az élővilág leghatékonyabb immunrendszeréről híresek, kifinomult védekező mechanizmusaik képesek felvenni a harcot mind sejten kívüli parazitákkal és baktériumokkal, mind a sejteken belül megbúvó vírusokkal. Éppen ezért eddig lehetetlennek gondolták, hogy egy gerinces állat egy másik élőlénnyel létesítsen endoszimbionta kapcsolatot, ez az elmélet azonban most megdőlt.

Megfigyelések szerint az alga már a kifejlett gőték petevezetékében is megtalálható, itt képződik a friss peték köré az őket védő burok. Azonban ez még nem feltétlenül ad lehetőséget arra, hogy az egysejtű a petén belülre is kerüljön. További vizsgálatokkal ezért a kutatók azt kívánják megtudni, hogy vajon a gőték csíravonalában is megtalálható-e az Oophila. Ha ugyanis már a petesejtekben is megélnek az algák, akkor semmi akadálya annak, hogy a később kifejlődő állat immunrendszere a saját sejteknek ismerje fel az algákat.

Evolúciós távlatok

Kerney a múlt héten a Kilencedik Nemzetközi Gerinces Morfológiai Konferencián számolt be felfedezéséről, ahol előadása rögtön az érdeklődés középpontjába került. A felfedezés ugyanis magyarázatot adhat az állatok kialakulásának néhány alapvető kérdésére is.

A jelenlegi elképzelések szerint ugyanis az állatok sejtjeinek egyes szervei valaha különálló élőlények voltak, melyek a gőte esetéhez hasonlóan épültek be a sejtekbe. Ilyen idegen eredetű szervnek tartják a például a fent már említett mitokondriumot, amely szinte sejt a sejtben. Mitokondrium ugyanis szinte minden állati sejtben megtalálható, de saját sejthártyával és egy külön mini DNS állománnyal rendelkezik, emellett több, az anyasejttől független rendszert használ, mintha csak egy önálló szevezet volna.

Ezért ha a jövőben alaposabban is megvizsgálják a gőte és az alga szimbiózisát, akkor megérthetjük, miként alakult ki az első állati sejtek jellegzetes felépítése. Emellett lehetőségünk nyílhat két különböző élőlény endoszimbiózisának létrejöttét is részletesebben tanulmányozni, aminek segítségével akár fejlettebb állatokban is képesek lehetünk hatékony módon algákat vagy más sejteket a gazdába juttatni, anélkül, hogy ez immunválaszt váltana ki.

Forrás:
Nature News

Képek: 1) Algáktól zöld foltos harántfogúgőte embrió, Henderson State University 2) A kifejlett Ambystoma maculatum, http://ilherps.tripod.com/

Rendkívüli örömünkre szolgál bejelenteni: a Goldenblog 2010 zsűrije az év legjobb 50 hírblogja közé jelölte a Mikront.

A több, mint 600 jelentkező közül összeállított lista a miénk mellett számos remek blogot tartalmaz, így bárki is kerül a top 10-be az augusztus 12-ei végső eredményhirdetésen, egy erős mezőnyből fog kiemelkedni. A hírblogok széles palettáját felvonultató lista valamennyi tagjának gratulálunk a bekerülésért, különösen az általunk is ajánlott Cydonia és Critical biomass blogoknak, valamint a hasonlóan nagyra tartott Mentők blognak.

Ezek mellett az ajánlónkban szintén szereplő Futurista és Nemlineáris blogoknak a szakmai kategóriában lehet szorítani a legjobb tíz közé kerülésért.

A most felfedezett R136a1-nek nevezett objektum a leghatalmasabb ismert csillag a világegyetemben. Az óriás eléri a 265 naptömeget, azonban számítások szerint keletkezésekor még ennél is jóval nagyobb lehetett, így átlépi azt a mérethatárt amit eddig tudósok egyáltalán lehetségesnek tartottak. A kolosszus több, szintén óriási társával együtt a Tarantula-ködben található, 165 ezer fényévre tőlünk.

Angol tudósok az Európai Déli Obszervatórium fantáziátlanul elnevezett Nagyon Nagy Teleszkópjával (ESO Very Large Telescope) minden eddiginél hatalmasabb csillagot fedeztek fel egyik galaxisszomszédunkban. A Nagy Magellán-felhőben található Tarantula-köd ad otthont az R136a1 jelű csillagnak, amely minden eddig ismert társánál méretesebb.

Az R136a1 a mérések szerint 265-ször nehezebb Napunknál, azonban Paul Crowther a Sheffieldi Egyetem professzora szerint kialakulásakor akár a 320-szoros méretet is elérhette. Az óriás csillag a legnagyobb mellett a legfényesebb is: több mint 8 milliószor erősebben sugároz, mint a mi Napunk.

Crowther és kutatócsoportja két ismert csillagképződési gócot, a tőlünk mindössze 22 ezer fényévnyire lévő NGC 3603 jelű csoportot és a 165 ezer fényévnyi távolságban lévő RMC 136a-t vizsgálta. A két gócban több fiatal óriáscsillagot figyeltek meg, melyek felszíni hőmérséklete akár a 40 ezer Kelvint is meghaladja, ez hétszer forróbb a Napnál. Fényességben pedig a Napénák milliószorosait is produkálja több objektum, így számítások szerint ezek közül több is 150 naptömeg fölötti méretű lehet.

Az izzó óriások élete rövid, míg a Nap akár 10 milliárd évig is ontja fényét, addig hatalmas rokonai néhány millió év tündöklés után látványos szupernóvarobbanásban elenyészve szórhatják tele nehezebb elemekkel a környező univerzumot. Ilyenkor akár tíz naptömegnyi tiszta vas és egyéb nehezebb elemek terjedhetnek szét, hogy új csillagokat formálhassanak.

"Az emberekkel ellentétben ezek a csillagok nehéznek születnek és öregedés közben fogynak," mondta el Crowther. "Több mint egy millió éves korával az extrém R136a1 csillag már 'középkorú', és egy intenzív súlycsökkentő programon ment keresztül, aminek hatására eredeti tömegének az ötödét dobta le magáról, több mint 50 naptömeget."

A tudósok eddig úgy gondolták, hogy amint a születő csillagok növekednek, úgy egyre több környező port és gázt szívnak magukba. Azonban a növekvő objektumok egyre erősebben sugároznak is, az élénkülő napszél pedig egy mérethatár fölött már minden további anyagot elfúj a csillag közeléből. Az eddigi számítások szerint 150 naptömegnél nagyobb csillagok emiatt nem alakulhatnak ki, a mostani eredmények fényében azonban a maximális csillagméret legalább a kétszeresére nőtt.

Crowther professzor szerint egy másik tényezőt is figyelembe kell venni: a rendelkezésre álló nyersanyagot. A csillagóriások ritkaságát az is okozhatja, hogy csak kevés helyen áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű anyag a kialakulásukhoz. Ez, és az óriások rövid élete miatt a professzor szerint valószínűtlen, hogy ez a méretrekord a közeljövőben megdőljön.

A rekorder csillagról egy rövid videót is összeállítottak, ahol ráadásként a neves brit csillagász, Sir Patrick Moore is nyilatkozik monoklival és szivárványszín hawaii ingben:

Egyelőre megoszlanak arról a vélemények, hogy mi történik a kolosszusokkal rövid tündöklésük végén. A nagyobb napok rendre neutroncsillagokat vagy fekete lyukakat hagynak hátra, miközben szupernóvájuk anyaguk jelentős részét ellöki a csillag közeléből. Az óriáscsillagok esetében ez a robbanás akár olyan erős is lehet, hogy minden anyag szétszóródik, nem hagyva hátra magot.

Az új eredmények egyúttal a fiatal univerzum működésébe is bepillantást engednek. A világegyetem korai állapotában valószínüleg lényegesen gyakoribbak voltak az óriás égitestek, amiknek nagy szerepe lehetett abban, hogy nehezebb elemekkel lássák el a mindenséget. Így elképzelhető, hogy részben épp az R136a1-hez hasonló csillagok munkájának eredményeképp jöt létre az anyag ami alkotja ma magát a Földet, és lakóit.

Forrás:
BBC
ESO

Képek: 1) Az RMC 136a helye a tarantula nebulában, BBC. 2) Csillagméretek összehasonlítása, ESO (Módosítva). Videó: Youtube

A Londoni Zoológiai Társaság munkatársai Sri Lankán sikeresen tanulmányozták a világ egyik legritkább főemlősét, a Horton-síksági karcsú lórit (Loris tardigradus nycticeboides). A karcsú lóri ezen ritka alfaját először sikerült lencsevégre kapni, miután évtizedekig kihaltnak hitték. A kutatóknak több, mint 200 órányi munkájukba került a néhány kép elkészítése, azonban így is rengeteget tudtak meg a különleges élőlény testfelépítéséről és életmódjáról.

A karcsú lórik jellemzően éjszakai állatok, napnyugta után bámulatos ügyességgel közlekednek a fákon, táplálék (főként rovarok) után kutatva. Tájékozódásukat a sötétben kifinomult érzékszerveik segítik, különösen hatalmas szemeik, de tapintásukra és hallásukra is hagyatkoznak. A Horton-síksági alfajt a rövid végtagok és hosszú szőr különíti el társaitól,a mely feltehetőleg a hűvösebb felföldi erdőségekhez való alkalmazkodás következménye.

Az alfajnak a kutatást végző zoológusok szerint mindössze száz egyede élhet, de a számítások pontatlansága miatt ez a szám jóval alacsonyabb is lehet. A Horton-síksági karcsú lóri így a világ öt legveszélyeztetettebb főemlősének egyike.

Forrás:
Zoological Society London
Origo

Kép: A Horton-síksági karcsú lóri, Copyright: C Mahanayakage, www.zsl.org

Az Aberdeeni Egyetem tengerbiológusai bejelentették, hogy az Atlanti-óceánon végzett kutatásaik ereményeképp több új mélytengeri állatfajt sikerült azonosítaniuk.  A Közép-Atlanti hátság élővilága eddig nagyrészt ismeretlen volt a kutatók előtt, az Európát és Amerikát elválasztó tengeralatti hegylánc azonban a vártnál jóval gazdagabb élővilágnak ad otthont. Bár az adatok kiértékelése jelenleg is tart, a tudósok néhány fotót máris nyilvánosságra hoztak, közülük például azt az új tengeriuborka fajt, melynek a fenti képen látható egyik képviselöje épp a kamera előtt úszik.

A kutatócsoport távirányítású mini tengeralattjárók segítségével több, mint két terabájtnyi filmanyagot rögzített, melyet 700 és 3600 méteres mélység között készítettek a hátság különböző vidékein. A 300 órányi anyagot vizsgálva a kutatók nagy meglepetésére gazdag élővilágot figyeltek meg az óceán mélyén, az egyes területeken más-más jellemzőkkel.

"Meglepődtünk mennyire eltérő az állatvilág a hátság két oldalán, melyek csak néhány tíz mérföld távolságra vannak egymástól," mondta el Monty Priede az Aberdeeni Egyetem professzora."

"Nyugaton a szirtek kelet felé néznek, keleten pedig nyugatra. A domborzat teljesen egyformának látszott két oldalon, mintha tükörképei lennének egymásnak, de a hasonlóságoknak itt vége is volt. Olyan volt, mintha az Alice tükörországban egyik jelenetében lettünk volna."

"Északkeleten tengeri sünök domináltak a síkságokon, a sziklák pedig szivacsoktól, koralloktól és más létformáktól voltak színesek."

"Északnyugaton a sziklák szürkén és csupaszon álltak, jóval kevesebb élettel. A síkságok itt mélytengeri béllel lélegző makkférgeknek adtak otthont. Csak néhány egyed volt eddig ismert a tudomány előtt, főként a Csendes-óceánról. Ezek a férgek egy kevéssé ismert csoport tagjai melyek közel állnak a gerinces és gerinctelen állatok közötti hiányzó evolúciós láncszemhez."

"Az állatokat táplálkozás közben is megfigyeltük, valamint amint épp jellegezetes spirális nyomokat hagytak hátra az aljzaton haladva."

"Nincsen szemük, sem semmilyen nyilvánvaló érzékszervük vagy agyuk, de rendelkeznek egy feji és egy farki véggel, valamint a gerincesekre emlékeztető primitív testszerveződéssel. Egy példányt kezdetleges úszómozgás végzése közben figyeltünk meg. A kutatás végére három különböző fajt is felfedeztünk, mindegyiket különböző szín (rózsaszín, lila és fehér), valamint egyedi alak jellemezte."

A kutatásra a Census of Marine Life program keretében került sor, melynek célja, hogy átfogó képet kapjunk a mélytengeri élővilágról. A mostani kutatás a program egyik utolsó darabja volt, az elkészült elemzéseket folyamatosan közlik a program irányítói honlapjukon.

Forrás:
Science Daily
Census of Marine Life
Ecomar blog
Telegraph

A PuliSpace csapat mer nagyot álmodni. Nem kevesebbre vállalkoznak ugyanis, minthogy egy magyar készítésű eszközt juttassanak el a Holdra, és ezzel megnyerjék a Google Lunar X Prize 20 millió dolláros fődíját. A szervezet azonban még a szárnyait bontogatja, várják szakképzett gépészmérnökök, nano- és anyagtechnológiában, pályaszámításban és égimechanikában jártas szakemberek, valamint jogászok (különös tekintettel az űrjogra) jelentkezését. Ha te is szeretnél tenni a magyar csapat sikereiért, akkor angol nyelvű szakmai önéletrajzod küldd el a glxp.hu@pulimoon.com címre mihamarabb.

A szervezet hamarosan saját portáljával jelentkezik, addig kövessétek blogukat, ahol most egy remek összefoglalót olvashattok az alakulóülésről.

És hogy milyen lesz a Puli ami a Holdra megy? Valószínüleg gömbölyű. De amint többet tudunk róla, mindenképpen megírjuk.

Francia tudósok szerint melegvérűek lehettek egyes tengeri őshüllők. A kutatók eredményeiket fosszilis fogak elemzésére alapozzák, melyek szerint az ichthyosaurus és néhány rokona képes volt megtartani meleg testhőmérsékletét hideg tengerekben is, ellentétben mai rokonaival. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy milyen módon voltak az állatok erre képesek, az eredmények azonban így is jelentősen átformálhatják a középidei tenger urairól alkotott képet.

Amikor a szárazföldet a dinoszauruszok uralták, más őshüllők a tengerek csúcsragadozói voltak. A fenti képen látható ősi tengeri puhatestűekre is vadászó ichthyosaurus mellett plesiosaurusok, mosasaurusok és más tengeri hüllők szelték az óceánokat zsákmány után kutatva. Az őslények csontjainak vizsgálatából sokat megtudhatunk ezen egykori állatok felépítéséről és életmódjáról, francia tudósok szerint akár azt is, hogy melegvérűek voltak.

Ez ellentétben állna a szauruszok ma ismert rokonainak életmódjával, a mai hüllők ugyanis túlnyomó többségükben változó testhőmérsékletűek (poikilothermek), azaz saját testhőjük a környezetétől függ. Ennek eredményeként meleg időben belső hőmérsékletük is megnő, így ilyenkor aktív életet élnek, míg hidegben általában visszavonulnak vagy lomhán mozogva tengetik napjaikat. Az állandó testhőmérsékletű (homeotherm) élőlények, például az emlősök testhője ezzel szemben stabil. Ennek viszont ára van: a homeotherm élőlényeknek ötször-tízszer több élelemre van szükségük, mint hidegvérű társaiknak.

Aurélien Bernard és munkatársai a Lyoni Egyetemen arra akartak válasz kapni, hogy a középidei óriás tengeri hüllők képesek voltak-e saját hőszabályozásra, ez ugyanis elengedhetetlen a hideg tengerek vagy a nagy mélységek meghódításához. Elméletük szerint fosszilis fogak vizsgálatával megállapítható az ezeket viselő élőlények átlagos testhőmérséklete, így kideríthető, hogy a hüllőősök hidegvérűek voltak-e. A módszer az oxigén 18-as izotópján alapul, amelynek aránya a normál 16-os oxigénhez az élőlény növekedése során átélt hőmérséklettől függ.

A tudósok a vizsgálathoz először egy "halhőmérőt" készítettek. Ez mai fajok fogainak vizsgálatán alapul, és egy egyszerű matematikai összefüggést állít fel az izotóparányok és a testhőmérséklet között. Ezt utána korrigálták a fosszíliák korának megfelelő adatokkal, és a kész modellt a fosszilis fogakra is alkalmazták.

A rangos Science magazinban megjelent eredményeik szerint az ichthyosaurusok és a plesiosaurusok hőmérséklete azonos volt mind a hideg, mind a meleg tengerekben, tehát valamilyen módon képesek voltak állandó szinten tartani testhőjüket. Ezzel ellentétben a mosasaurusok csak korlátozott mértékben voltak erre képesek. Ez remekül összeillik az egykori állatok életmódjával.

Az óceánok urai

Az ichthyosaurus hüllő volta ellenére leginkább a mai delfinekhez hasonlíthatott. Áramvonalas testét a vízi életmódhoz alkalmazkodott úszóival hajtotta előre, így feltehetően egy gyorsan úszó, jól manőverező ragadozó lehetett. Zsákmányát, amely az akkor előforduló puhatestűek, halak és más hüllők közül kerülhetett ki, fogakkal bélelt csőrszerű szájával ragadhatta meg. Egy ilyen sokat mozgó, folyamatosan úszó ragadozónak komoly előny ha állandóan magas a hőmérséklete. A hasonló életmódú nagy fehér cápa például különleges testfelépítésével és folyamatos izommunkával tartja fenn a tengernél magasabb testhőjét, minek következtében rövid távon nagy sebesség elérésére képes.

Hasonló igaz a szintén fürge, Loch Ness-i szörnyre hasonlító plesiosaurusra is (balra). A kígyókkal rokonságban álló mosasaurus viszont inkább alkalmi prédákra vadászhatott, ő ugyanis kecses alkata ellenére valószínüleg nem állandóan "cirkált", hanem inkább a kedvező időpontot várta hogy lecsaphasson. Emiatt inkább megérhette számára a jóval energiatakarékosabb gigantotermia, amely hatalmas testméret és vastag szigetelés segítségével igyekszik a test belsejét melegen tartani. Gigantotermek napjainkban is vannak, ilyenek a nagytestű teknősök, melyek a mosasaurushoz hasonlóan szintén elsősorban a melegebb tengereket részesítik előnyben.

A kutatók az eredmények kapcsán megjegyzik, hogy megdőlni látszik az a régi elmélet miszerint az ősibb hidegvérű állatokat a modernebb melegvérű fajok követik. Jelenleg ugyanis inkább az tűnik elfogadhatónak, hogy a testhőszabályozás a törzsfejlődés során többször, különféle módszereket felhasználva alakult ki, az adott csoport életmódjának megváltozásával pedig újra elveszhetett.

Forrás:
National Geographic
Discovery Magazine

Regulation of Body Temperature by Some Mesozoic Marine Reptiles. A. Bernard et al. Science 11 June 2010: Vol. 328. no. 5984, pp. 1379 - 1382 DOI: 10.1126/science.1187443

Warm-Blooded "Sea Dragons"? Ryosuke Motani, Science 11 June 2010: Vol. 328. no. 5984, pp. 1361 - 1362 DOI: 10.1126/science.1191409

Képek: 1) Fantáziarajz egy őstintahalakra vadászó ichthyosaurusról, National Geographic 2) Ichthyosaurus fog, dreamworlds.org 3) A középidei tengeri őshüllőcsoportok leszármazási vonalai, Ryosuke Motani, Science 4) Plesiosaurus, Daily Mail

Az alábbiakban olvashatjátok a http://pulispace.blog.hu és a http://cydonia.blog.hu oldalon már megtalálható felhívást. Bár részletek még nem ismertek, a Mikron blog is figyelemmel fogja kísérni a kezdeményezést.

Mi a GLXP?
A Google Lunar X Prize egy 30 millió dollár összdíjazású nemzetközi verseny, amelynek célja eljuttatni egy önjáró szerkezetet a Holdra. A robot feladatai közé tartozik 500 métert megtenni a Föld kísérőjének felszínén, valamint képeket és adatokat küldeni bolygónkra. A versenyen résztvevő csapatoknak legalább 90%-ban magántőkével kell rendelkezniük és a regisztrációt legkésőbb 2010. december 31-ig kell beküldeni. A landolást és a missziós célkitűzéseket elsőként teljesítő csapat fődíja 20 millió dollár.

A teljes díj 2012. december 31-ig áll rendelkezésre. A határidő elmúltával a díj 15 millió dollárra csökken. A feladatokat másodikként teljesítő csapat jutalma 5 millió dollár. Még egyszer 5 millió dollárt tesznek ki a bónusz jutalmak. A verseny végső teljesítési határideje 2014. december 31.

A versenyről többet itt olvashatsz: http://www.googlelunarxprize.org/

Egy magyar GLXP csapat
A 21. század elejére felnőtt az a generáció, amely gyerekkorában a Star Wars és a Star Trek világáról álmodott. Most itt az idő a cselekvéshez, a végső határ már nincs olyan messze. Nem kell sokáig várnunk, hogy mi is megtapasztalhassuk azt, amit szüleink éreztek az Apollo 11 landolásakor. A kihívás nagyon nagy, de technológiailag és műszakilag is megvalósítható. És egy Holdon kitűzött magyar zászló történelmet fog írni.

Egy magántőke által finanszírozott fiatal és ütőképes csapat formálódik a nemzetközi színpadon; szakmailag megalapozott érdeklődésedet (angol nyelvű önéletrajzzal) küldd el a glxp.hu@pulispace.com címre. Személyes találkozás a csapat vezetőivel június 14-20 között.